2014. június 13., péntek

VB-mozaik

Ki emelkedhet majd krisztusi magasságokba? - Fotó: Wili Hybrid
Az elkövetkező egy hónapban minden a brazíliai foci világbajnokságról fog szólni, ezért mi is úgy gondoltuk, hogy megkérdezzük az embereket, mit várnak az eseménytől, mik a tippjeik a végeredményt illetően. A lehető legváltozatosabb képhez az egész világot be kellett járnunk, több ezer kilométert utaztunk, hogy bemutathassuk nektek a véleményeiket. Nézzük, ők hogy állnak az eseményhez, mit várnak Brazíliától. (a monogramok egyezése valamely, a valóságban is létező személlyel csupán a véletlen műve lehet). Íme az öt kiválasztottunk.

K. D., ausztrál nagyiparos, egy nemzetközi dohánygyár tulajdonosa

A tulajdonos urat már elérni sem volt könnyű, ugyanis napjai szigorúan be vannak osztva, szabadideje gyakorlatilag nincs, éppen ezért semmiképp sem akart időt szánni újságírónkra. Mi azonban ravaszabb taktikához folyamodtunk, és beszerveztük fiatalkori jóbarátját, a Floridában élő T. G.-t egy közös találkozóra, hogy így nyerjük el a mágnás bizalmát. A taktikánk bevált, sikerült nyélbe ütnünk a beszélgetést Sydney egyik elegáns kávézójában.

Sajnos nem igazán sikerült kézben tartanunk az interjút, ugyanis a két régi jó barát folyamatos poénkodásának Melbourne-ig is elhallatszó röhögés lett a következménye. Annyit azért sikerült kihúznunk a dohánygyárosból, hogy felőle aztán akárki nyerheti a VB-t, őt különösképp nem izgatja az esemény. Mindössze annyit szögezett le, hogy a gólkirály P. G., míg az aranylabdás V.G. lesz. Hiába bizonygattuk neki, hogy a két megnevezett játékos nem is szerepel Brazíliában, sőt még nem is focisták, hajthatatlan maradt. Maradásunk már nem is volt sokáig, miután K. D. kijelentette, hogy T. G.-vel azonnal elindul a legközelebbi kaszinóba, hogy az örömteli találkozást méltóképpen megünnepeljék.

D. M., angol arisztokrata hölgy, Vilmos trónörökös kilencedik unokatestvére

Lady M. elérése még nehezebb feladatnak bizonyult, mint az ausztrál iparmágnásé. A kisasszony ugyanis csak minden harmadik hetet tölti hazájában, Angliában. A maradék idejében Afrikában jótékonykodik, és önkéntes munkát végez. A helyi viszonyok nem voltak éppen tökéletesek, így telefonon nem tudtuk elérni, maradt tehát a helyszíni, személyes találkozó. A titkárnőjétől megkaptuk a lagosi címet, ahol kereshetjük, így viszonylag egyszerű dolgunk volt. Legalábbis a kikötőig.

Utána kezdődtek csak a bonyodalmak. Idegenvezetőnk (?), Yaya ugyanis nem fogadott el sem eurót, sem amerikai dollárt szolgálataiért. A magyar forinttal így már meg sem próbálkoztunk. Kizárólag elefántcsonttal volt hajlandó kereskedni, így kénytelenek voltunk a helyi pénzváltóban 1000 dollárért fél kiló elefántcsontot venni. Az üzlet után máris segítőkészebbé vált Yaya, és elvezetett minket Lady M. rezidenciájára.

A kisasszony szívélyesen fogadta az újságírókat, egyből megkínált minket helyi kávéval, és lelkesen érdeklődött az európai helyzettel kapcsolatban. Miután megtudta, hogy Magyarország még nem foglalta vissza Kárpátalját, elégedetten csettintett egyet. A világbajnoksággal kapcsolatban sok mindent nem tudtunk meg tőle, azt mondta, nem eléggé tájékozott a nemzetközi futballban ahhoz, hogy értékelhető nyilatkozatot adhasson. Egy dolgot emelt ki: az afrikai válogatottak jó szereplését. Hiszi, hogy Elefántcsontpart megnyerheti a világbajnokságot, és a szerinte rendkívül szimpatikus Drogba gólkirály is lehet.

Ó. B., észak-amerikai farmer, a kukoricatermesztés megreformálója

Az európai viszonyokhoz szokott újságíróknak kissé meglepő lehet az amerikai kontinens. Az emberek hozzáállása gyökeresen más, akármiről is legyen szó. Ezt tapasztaltuk mi is, miután Ó. B. farmer lelkesen megvendégelt minket a Texas állambeli gazdaságán. Többet beszélt, mint akármelyik eddigi interjúalanyunk, ráadásul rendkívül tájékozottan és naprakészen. Egy olyan embernél, aki többet tölt a kukoricásban, mint a házában, ez kissé meglepő volt. A jóízűen elfogyasztott ebéd után még a trágyázásról is lemondott a kedvünkért, hogy elmondhassa véleményét a világbajnokságról.

Már a legelején kiderült, hogy farmerünk nem éppen hétköznapi ember. Tippjei tökéletes szinkronban követték ezt a megállapítást. Véleménye szerint Dél-Korea elődöntőbe jut, a brazilok nyernek, Costa Rica és Ausztrália továbbjut a két halálcsoportból, míg a német-portugál páros már a csoportkör után csomagolhat. Kissé vakmerő jóslatait azzal indokolta, az életben is mindig a meglepetések segítségével jutott előre, így lehet most 15000 sertés boldog tulajdonosa.

R. A., indiai vállalkozó, az első civil, aki saját olajfúró platformmal rendelkezik

R. A. elképesztően elfoglalt ember. Egy nap tizenöt különböző gyárának profitját kell ellenőriznie. Számára a pihenést az jelenti, ha barátaival kávézhat villájának udvarán, miközben lábát saját medencéjébe lógatja. Személyes interjút lehetetlen vele egyeztetni, egyedüli reményünk M. P. volt, aki sokévnyi tapasztalatával könnyedén bejuttatott minket a palotába. Természetesen M. P.-nek hamar ott kellett a helyszínt hagynia, hisz még egy évtizedekkel ezelőtti incidens miatt R. A. az összes ingatlanjából kitiltotta.

Miután bejutottunk a hátsó kertbe, a vállalkozó már nem űzött el minket, még egy gyors beszélgetést is engedélyezett. Mint elmondta, számára a VB csupán üzlet. Médiacégei uralják a piacot, így a brazíliai egy hónap a legszerényebb becslések szerint is dollármilliókkal fogja gazdagítani a számláját. Személy szerint Irán győzelmének örülne, de Elefántcsontparttal sincsenek problémái.

T. B., norvég genetikus, jelenleg az Antarktiszon él

Utolsó interjúalanyunk elérése volt a legnehezebb. Nem tudtuk, hogy hol keressük és norvég barátai sem tudtak róla sokat, csak annyit, hogy az egyik szerda reggel gyalog elindult északnak. A nemzetközi tudományos társaság szerint T. B. szakmai kirándulásra ment a Himalájára. A tökéletes tanácstalanságban végül egyik ismerőséhez, V. L.-hez fordultunk. V. L. elég jól ismeri a számítástechnikát, könnyedén feltörte a genetikus laptopját, így megtudtuk, hogy T. B. az Antarktiszon folytat tudományos munkát.

Miután fotósunk közölte, hogy a déli sarkvidékre már nem hajlandó minket követni, kénytelenek voltunk telefonon beszélni a tudóssal. Az, hogy ez technikailag hogyan valósult meg, mind a mai napig rejtély. T. B. mindenesetre felvette a kagylót, és boldogan újságolta el jóslatait, miszerint Uruguay nyeri a VB-t, Svájcot verve a fináléban. A bronzmeccsen Elefántcsontpart nagy csatában legyőzi majd az oroszokat. Természetesen a németek még a csoportból sem jutnak tovább. További tippjeit nem tudta elmondani, mert egy császárpingvin a háttérben elkezdte rágcsálni az egyik méregdrága masináját.

Öt különböző földrész öt különböző lakóját kérdeztük meg tehát a világbajnokságról, messzemenő következtetéseket azonban nem tudunk levonni az interjúkból. A jóslatok eredményére majd július 13-án derül csak fény, miután befejeződött a döntő a Maracanában. Addig is mindenkinek jó szurkolást és élvezetes, emlékezetes világbajnokságot kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése