2016. június 15., szerda

Osztrák-magyar


Stieber mindent eldöntött - Fotó: 444.hu

Harminc év sok idő. Rettenetesen sok. Három évtizednyi várakozás után tegnap késő délután egy ország ismét bemutatkozhatott a labdarúgás nemzetközi porondján, éles szituációban. A több millió televíziónéző, valamint a magyar szemszögből értelmezhetetlen stadioni hangulat érhetően kissé váratlanul érte a főszereplőket.

Így nem is csoda, hogy az osztrák Alaba fél perc alatt közel került hozzá, hogy Jakovenko nyomdokaiba léphessen, méghozzá felül is múlhassa őt… A szerencse azonban kisegítette a magyar válogatottat az első akadálynál, így a harmincegyedik másodperc a mérkőzés utolsó olyan pillanata maradhatott, amikor az osztrákok reálisan megragadhatták volna a győzelmet.

Ez a tervük nem sikerülhetett, pláne miután a második félidőben népmesei fordulatnak is beillő módon az a Szalai Ádám juttatta vezetéshez a magyar csapatot, aki gyakorlatilag régebb óta várt gólra, mint a szocialista rendszerek a nemzetközi proletárforradalomra…  

A történet folytatása szintén nem nélkülözött váratlan eseményeket, előbb az osztrákok egyenlítő találatát nem adták meg szabálytalanság miatt (szűk három percen belül), majd második sárgával egyik játékosukat is zuhanyozni küldte a bíró.

A történelmi lehetőség így továbbra is állt a magyar csapat előtt, csupán emberelőnyben kellett túlélni szűk harminc percet. A feladat annyira jól sikerült, hogy a legkisebb fiúként, cserepadról beálló Stieber pár percnyi mozgás után rögtön duplázta az előnyt, kihasználva a kinyíló osztrák védelem hézagait. Innentől több kérdés már nem is volt, a kétgólos előny bőven biztosította a három pontot, egyben Magyarország első Európa-bajnoki győzelmét 52 év (!) után.

Nem meglepő, hogy az érzés teljesen új lehetett a szurkolók számára, sokat elárul, hogy utolsó EB- szereplésünk (1972 – 2 vereség) idején még a csapat, egyben az egész torna, sőt a kontinens-viadal történelmének legidősebb pályára lépő játékosa, Király Gábor sem élt még…  Az újonnan megtapasztalt győzelmi mámort jól jellemzi, hogy a Wesselényi utcánál kialakult spontán ünneplés miatt órákig nem jártak rendesen a szerelvények a világ legforgalmasabb villamos-vonalán…

Összességében sok rosszat lehet mondani erről a magyar csapatról, például teljesen egyértelmű, hogy közelébe sem ér korábbi idők nemzeti tizenegyeinek. Természetesen nem csak az Aranycsapatra gondolok itt, még a Mezey-féle brazilverő alakulat is sokkal technikásabb, élvezetesebb, eredményesebb futballt játszott…

Ugyanakkor egy dolgot mindenképpen el kell ismerni. A Dárdai-Storck-féle magyar válogatott tud élni a lehetőségeivel, a körülmények adta esélyeit meg tudja ragadni. Ott van a felhígított Európa-bajnokságon, ráadásul még győzni is tud középszerű ellenfelei ellen. Ennyi pedig bőven elég.

Harmincévnyi várakozás után tehát úgy néz ki, ismét hagyhat nyomot külföldön Magyarország. Ráadásul ezt most ismét a modern korok háborúit helyettesítő futballban teheti. Ez pedig azt jelenti, hogy ezerszer nagyobb hatást válthat ki, mint akármelyik magyar olimpiai bajnok, vagy Belorusz-verő jégkorong-válogatott. Egy olyan csapat őrjítheti meg az ország nagy részét, és jelenítheti meg a világ legnagyobb médiumainak címlapjain Magyarországot, amelyik először a magyar futball történetében egyetlen világsztárral, korszakos egyéniséggel sem rendelkezik. És pontosan ez az az ok, ami miatt erre egyedül képes lehet!

A lehetőség áll, elérhető és megvalósítható. Hajrá, magyarok!