Volt egyszer egy csapat



Mielőtt elkezdtük volna



2013 októberének első napja. Közeledik a tél, már korán sötétedik. A siklósi úti Pannon Volán székházba három vékony kabátos személy lép be, oldalukon sporttáskával. A legmagasabb szőkésbarna hajú, a középső vöröses, míg a legalacsonyabb rövid éjfekete frizurával büszkélkedhet. A portás tudja a dolgát, egyből irányítja a három fiatalt a meccshelyszín felé. Kanyargó folyosókon, hátsó ajtókon keresztül érkeznek az arénába, amely már csak őket várja. A Janus csapata megérkezett!

Szocializmusból hátra maradt üzemmenza a helyszín. A pepita mintás csempével borított helység közepén egy magányos pingpongasztal áll, mögötte kifeszített zöld háló. Nyilván a labdák eltűnésének megakadályozása a feladata. Öltöző sehol, csupán a balatoni ifjúsági táborokból ismerős piros székek, a különleges esemény alkalmából ajándékokkal, alattomosan támadó szögekkel. A meglepetés kedvenc melegítőmet találja meg, centis szakadás az eredmény. Ha ruhát cserélnél, választhatsz a különböző ablakok közül, van itt zöldség-gyümölcs, tejtermék és pékáru feliratú is. Ha viszont nem vagy elég gyors, a húsosról könnyen lemaradhatsz, az a helyi királyok felségterülete.

A Janus történetének első és nagy valószínűséggel utolsó asztalitenisz együttese hivatalos bajnokságba nevezett be 2013 szeptemberében, a létező legalacsonyabba, a városi II. osztályba. A három lelkes és lehetetlent nem ismerő sportember Molnár Kristóf, Rafiei Arash és Vörös Fanni. Pótembernek bizonyos Szita Mártont szerettük volna nevezni, ám a szervezők szerint összeférhetetlen a szabályokkal egy Extraliga-bajnokcsapatban szereplő sportoló játéka a városi II. osztályban. Marcinak így csak a Celldömölk maradt, ahol aztán átlagos lett az év végi hozam, csupán egy magyar bajnoki cím termett neki.

Kis csapatunk sajnos nem vált ennyire sikeressé, első mérkőzését 7-3-ra vesztette el a Pannon Volán ellen. A történelmi évadnyitó hazai mérkőzésre sem kellett sokat várni, az október kilencedikei Tüke II. elleni összecsapáson évszázados nézőcsúcs dőlt meg, a Janus tornatermében 2 (!) drukker is megjelent, ezzel is emelve a mérkőzés színvonalát. Csapatunk mindig is jó volt matekból, így nem akartunk csalódást okozni, az elvárásoknak megfelelően stílszerűen 2-8-ra kaptunk ki.

Ám mielőtt bárki is megkövezné együttesünket komolytalan játék vádjával, el kell mondanom, hogy soron következő hazai meccsünkön 8-2-re vertük meg a Kozármisleny második számú csapatát, ezzel is letéve a Janus névjegyét a győztesek között.

A mérföldkőnek bizonyuló győztes mérkőzés után tovább folytattuk a rekordgyártást, két nappal nemzeti ünnepünk előtt szezoncsúcsnak bizonyuló 1-9-es zakót kaptunk a címvédő, mellesleg idén is diadalmaskodó Pécs Holdingtól. Szerényen szeretném hozzátenni, hogy az egyetlen janusos pontot bizonyos Molnár Kristóf szerezte a hazaiaknak…

Közben szép lassan belaktuk a Janus tornatermét, a hetente érkező ellenfeleken már meg sem lepődött két portásunk, sőt meccseink után mindig érdeklődtek a végeredmény után. Türelmüknek és szolidaritásuknak köszönhetjük csupán, hogy nem lettünk két lábbal kirúgva az iskolából, a sokszor késő estébe nyúló összecsapások következményeként.

Mivel nem tiltott ki minket minden igényt kielégítő otthonunkból az igazgató úr, izgalmas mérkőzésekkel háláltuk meg a bizalmat. Előbb a robogó Simon Konténert állítottuk meg, majd a sok sörtől megrészegülő Sörpintőket izzasztottuk. Az őszi szezon legnagyobb dobása azonban még váratott magára, egészen november közepéig.

Ekkor mozdultunk ki hosszú idő után először jól fűtött tornatermünkből, hogy meglátogathassuk a radiátorokat még hírből sem ismerő Expo Centert, ahol a PAE I. együttese tréningezik.

 

A fagyhalál elkerülésének eszközéül csapatunk a győzelmet választotta. Közülünk is élen járt egyetlen lánytagunk, Vörös Fanni, aki annyira komolyan vette a mozgást, hogy a biztonság kedvéért minden mérkőzésén öt játszmát játszott - nem szeretett volna pihenni, ennyi az egész. Ha pedig már hagyta meccseit döntő szettig fajulni, nem is hibázott, mindhármat behúzta. Darnai Gergő, Farkas Virginia, de leginkább Egres Kitti bánta az élete játékát játszó Fanni diadalmenetét. A végeredmény 6-4 lett a Janus javára.

Az Expo Center hőse hazai pályán

Egy rövid meccs erejéig ismét visszatértünk belvárosi iskolánk patinás falai közé, a pécsbányai különítményt fogadni. A két csapat nem bírt egymással, 5-5 lett a vége.

Nem úgy, mint a hosszúhetényi látogatásunknak. December 17-i összecsapásunk is a szezonból írt lexikon aranylapjaira kívánkozik. Nem annyira a meccs miatt, sokkal inkább a körülmények okán. A dolog ott kezdődött, hogy vendéglátónk ragaszkodott az este nyolc órás kezdéshez, így már az indulás előtt gyanússá kezdett válni a helyzet. Sejtéseink akkor váltak be, amikor Pécs környékére leszállt az évtized legsűrűbb és legmasszívabb köde.

Az autóút háromnegyed óráig tartott, a látótávolság vészesen közelített a nullához, helyismeret hiányában pedig egyedül a benzinkutas útmutatásának köszönhettük sikeres megérkezésünket. Azon, hogy a teremben nem volt fűtés, már meg sem lepődtünk, de a meccset megnyertük, este tízre pedig haza is értünk. Azon pedig, hogy csapatunk aranyembere a hazaúton közölte, hogy másnap írja az irodalom kisérettségijét, már csak nevettünk egy jót.

Hősünk túlélte a szövegalkotást, mondjuk a jegye ha jól emlékszem, nem lett a legfényesebb, de kit érdekelt ez akkor, amikor 2013 utolsó bajnoki mérkőzése után csapatunk első (és egyben utolsó) 10-0-ás sikerét ünnepelte. Az eset apró szépséghibája, hogy az ellenfél nem tudott három játékost kiállítani, valamint az együttes még a szezon során feloszlott, így összes eredményüket törölték…

Sikeres őszi sorozatunk után úgy vágtunk neki a tavaszinak, hogy tudtuk, most már nem igazán hivatkozhatunk a kezdők rutintalanságára egy-egy vereségünk után. Játékosaink komoly gimnazisták, így a megbeszéltek szerint cselekedtünk, annak rendje és módja szerint elvesztettük első két találkozónkat bravúros 8-2-re.

Január végén aztán megtört a jég, a kozármislenyi vendégjátékunk során megnyertük első páros mérkőzésünket, így elmondhattuk, hogy 11 elveszített meccs után ráléptünk a férfi páros világbajnoki címhez vezető út első lépcsőfokára.

Bravúros győzelmünk után sem pihentünk, megszorongattuk a Holdingot, 3 meccset raboltunk a városi másodosztály Real Madridjától. A meglepő eredmény után pedig elérkeztünk szezonunk legirreálisabb, egyben legemlékezetesebb mérkőzéséhez.

A helyszín: Kozármisleny. Bővebben a Munkácsy utca, azon belül is egy garázs. Két asztal, egy háló és megszámlálhatatlan szerszám. Az egyik pálya alatt autószerelő akna, azt mondták, biztonságos. Valószínűleg az volt, mert túléltük. Hihetetlen hozzáállás: ha a labda bemegy a szerszámok közé, adnak újat, úgysem lehet onnan kiszedni… A nélkülözéshez szokott magyar sportoló számára érthetetlen szavak. A hangulatra nem lehetett panasz, az utánozhatatlan díszletek megtették a dolgukat, senki sem távozott élmény nélkül. A házigazda, egyben tulajdonos Simon Úr sem gondolta ezt másképp. Vendéglátásból jelesre vizsgázott, miután sörrel, borral és pálinkával kínálta a játék után kimerült sportembereket. Természetesen bő volt a választék, mindenből legalább két fajta állt rendelkezésre, de ha nagyon kellett, volt még a műhelyben is. A hazai csapat legjobbja rendkívül beszédes volt, főleg miután megnyerte második egyénijét is. Bevallása szerint régi jó ismerőse Ritter igazgatónak, egy időben még a szomszédja is volt.

A felejthetetlen kirándulásnak feledhető eredménye lett, 6-4-re nyert a Simon Konténer, otthon tudták tartani tehát a két pontot. Ugyanez nekünk már nem sikerült, soron következő két hazai meccsünket egyaránt elvesztettük, a változatosság kedvéért egy közbeékelt vendégjátékkal egyetemben.

Amikor azt hittük, ennél már nincs lejjebb, kiderült, hogy tényleg nincs. Vihar után látogattunk a pécsbányai művelődési házba, ahol kiváló körülmények között ikszeltünk. A vendéglátók mindent megtettek, hogy otthon érezhessük magunkat, még egy fehér lovat is felbéreltek, hogy megfontolt léptekkel sétáljon el az ablakok alatt.

A különleges élmények után nehezen ocsódtunk fel, a biztonság kedvéért ki is hagytunk bő egy hónapot. A visszatérésre május közepéig kellett várni, amikor az érettségikről éppen beeső Fanni is csatlakozott hozzánk, hogy magabiztosan leléphessük a Hosszúhetényt.

Egyszer botrányos, máskor felemelő szezonunk a végéhez közeledett, egészen pontosan az utolsó elmaradt mérkőzésünk bepótlásához. A különleges alkalmat megfelelőképpen akartuk megünnepelni, így a PAE I. elleni összecsapásra minden mozgósítható szurkolónkat meghívtuk. Olyan hatékonyak voltunk, hogy a nézőszám kétszámjegyűvé vált, ezzel történelmi csúcsot állítva fel. A rekord megdöntésére az esély elég csekély, nagy valószínűséggel 50 év múlva is úgy fognak emlékezni az emberek az összecsapásra, mint a rangadóra, ahol még a plafonról is csüngtek a szurkolók.

Nézőből tehát nem volt hiány, játékosból viszont igen, ugyanis a vendégcsapat egyik tagja abbahagyta a játékot, így a Janus 3-0 előnnyel vágott neki a derbinek. A várva várt siker nem is maradt, csapatunk óriási bravúrt bemutatva sikeresen leadta előnyét, és békés döntetlent játszott.

A szezon utolsó nyertese a Janusban bizonyos Farkas Virginia lett, aki nem mellesleg négy évig pont a Janus padjait koptatta, és júniusban még biztosan visszatér a szóbeli érettségik erejéig. Virginia ezzel nagy valószínűséggel a történelem utolsó győzelmét aratta a tornateremben, hisz Vörös Fanni távozása után lehet, hogy fel fog bomlani a csapatunk, ez pedig a bajnokságtól való végső búcsút is jelentheti.

A búcsúmérkőzés résztvevői

Szép szezon volt, változatos, hullámzó, de ugyanakkor kiegyenlített is. Hisz egy dolog mindig biztos volt. Ha lerántottam a fogasról a Janus-mezet, akkor tudtam, ma meccs lesz. Ez az érzés pedig felejthetetlen volt! Nekem biztosan, de valószínűleg a többieknek is.

A legalacsonyabb éjfekete, a középső vöröses, míg a legmagasabb szőkésbarna hajú. A kulcsot már leadták a portásnak, a szurkolóktól már elköszöntek. Együtt lépnek ki a nagykapun, oldalukon sporttáskával. Rafiei Arash, Vörös Fanni és Molnár Kristóf, vagyis a Janus csapata!

És akkor a száraz tények az utókor számára. A Janus csapata a 2013/2014-es évadban 21 mérkőzést játszott a városi II. osztályban, ebből hatszor nyert, négyszer döntetlenezett és tizenegyszer kapott ki. Párosaink ötször győztek 16 vereség mellett. Három játékosunk összesen 189 egyéni meccset játszott, ebből Molnár Kristóf 53-szor, Vörös Fanni 20-szor, míg Rafiei Arash 13-szor győzött. Végső helyezésünk egyenlőre nem ismert.