2015. augusztus 5., szerda

Cseh Laci!!!

A mosoly is kezd az igazi lenni - Fotó: mno.hu

A sportvilágban gyakran szokták emlegetni az örök vesztes fogalmát. Olyan versenyzőket sorolnak ebbe a kategóriába, akik hosszú éveken keresztül ott vannak az adott sportág élmezőnyében vagy közvetlenül a legjobbak mögött, de valahogyan sohasem jön össze nekik a nagy áttörés, az igazi siker.

Mindenkinek beugrik egyből pár név, ahogy meghallja ezt a fogalmat, nekem például Tomas Berdych, cseh teniszező az első, aki eszembe jut, de magyar példát hozva említhetnénk a 2000-es évek magyar kézilabdacsapatát is. Természetesen a nőkről van szó. Elég csak arra a bizonyos dánok elleni olimpiai döntőre gondolni...

(Zárójeles bejegyzés. Saját magamat, mint Szellemi Diákolimpiás versenyzőt is nyugodtan ide sorolhatom, 8 döntőből összelapátolt 4 ezüstéremmel...)

De visszatérve a témához. Napjaink magyar sportjának leghíresebb "örök vesztese" Cseh László volt egészen a mai napig.  A kopaszra borotvált fejéről elhíresült úszó 2005-ben nyerte első világbajnoki címét, de az elkövetkező években többször már nem sikerült a legnagyobbak között az áttörés.

Igaz, nyert tucatnyi EB-címet, de az úszás nem az a sportág, ahol a világ legjobbjai Európában hasítják a vizet. Három olimpián vett részt, Athénból egy bronzéremmel, Pekingből 3 ezüstéremmel, Londonból egy bronzéremmel tért haza. Teltek az évek, öregedett az ország Cseh Lacija, de hiába érkeztek a menetrendszerű VB-érmek is, az igazi felszabadult boldogság továbbra is hiányzott az arcáról.

Rögtön tegyük hozzá, az alapvetően vegyesúszó Cseh kortársa bizonyos Michael Phelps (volt), aki szerény 18 olimpiai aranyérmével különösebb bemutatást véleményem szerint nem igényel. A Földönkívüli érezhetően gyengült Londonra, ám ekkor a változatosság kedvéért egy Ryan Lochte tűnt fel a színen, és verte tönkre a mezőnyt vegyesben... A két amerikaival felvenni a versenyt továbbra is csak hosszokra lehetett, a végén mindig ők nyertek.

London után 27 évesen ott állt Cseh László olimpiai aranyérem nélkül. Úszóberkekben már-már vén tataként. (Ye Shi-Wen 15 évesen úszta le Lochtet, Egerszegi 14 évesen nyert először olimpiát). Két választása maradt. Vagy visszavonul tetemes éremmennyiséggel, a világ valaha élt legnagyobb sportolójának riválisaként, de olimpiai arany nélkül, vagy folytatja. A nehezebb utat választotta.

Újból belépett a mókuskerékbe, de megérezte, valamin változtatni kell, ha csodát akar csinálni. Korábbi sikerszámait, a vegyeseket háttérbe szorította, érkezett a pillangó. Abból is elsősorban a rövidebb számok. Hiába, na, öregként már nem lehet bírni hosszabb távon a tempót a fiatalokkal szemben.

Barcelonában már pozitív jelek mutatkoztak. Korábban sosem próbált számban, 100 pillangón ezüstérmet szerzett. A VB-n, nem az EB-n!

Közben belföldön is változások zajlottak, hosszú évekre visszanyúló edzői együttműködést szakított meg Turi Györggyel, közeget váltott. Radikális lépésekre szánta el magát sorban. Sokan már temették. Mondván a vesztébe rohan.

Miközben Cseh Laci csendben dolgozott, a magyar úszósport új csillagot talált helyette. Hosszú Katinka Shane Tusuppal társulva nekifogott a világ leigázásához. Sorra dőltek a világrekordok a rövidpályás medencében, érkeztek az (arany)érmek nagypályán is, az esküvő is megvolt. Az Iron Lady minden figyelmet magára irányított. Kanadai újságírókét is...

Közben pedig elérkeztünk Kazanyba, a 2015-ös világbajnokság helyszínére. A Katinka-lázban égő szaksajtó még arra sem kapta fel a figyelmét igazán, hogy Cseh Laci bronzérmes lett 50 méter pillangón, ami korántsem számított a legerősebb számai közé. Természetesen ehhez kellett Hosszú világrekord döntése is 200 vegyesen...

Az igazi áttörés azonban csak ezután következett. Cseh szépen beúszta magát első helyen a 200 pillangó döntőjébe, majd annak rendje és módja szerint meg is nyerte azt... Azelőtt a Chad Le Clos előtt, aki az olimpián ledöntötte Phelps verhetetlenségének mítoszát. Tíz esztendővel az első aranyérem után megszerezte második címét is Laci. Mellesleg már zsinórban a hetedik(!) VB-jén szerzett érmet...

A kazanyi verseny még zajlik, Lacinak is van még vissza versenyszáma, akárcsak az Iron Ladynak, de nagy összegben mernék rá fogadni, hogy a végelszámolásnál ismét Hosszú Katinka fogja kapni a legnagyobb reflektorfényt. Talán nem is baj. Ez az elképesztő kitartás, munka és elkötelezettség, amit Cseh tanúsít már évek óta csak egyetlen tényezőt hiányol a tökéletes befejezéshez: a Messiás-szerep elvesztését. Maradjon az csak meg Katinkának, aztán meglátjuk, mit kezd majd vele Rióban. Laci viszont a legjobb úton jár afelé, hogy 2016-ban utolsó nekifutásra robbantsa a legnagyobbat.

31 éves lesz akkor. Igazi Matuzsálem. A sportvilág legújabb csodája lenne. Miért is ne sikerülhetne?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése