2014. március 15., szombat

12 pont



Március 15-e Magyarország nemzeti ünnepe. Ezen a napon olvasta fel többek között Jókai Mór a magyar nemzet követeléseit, a 12 pontot 1848-ban. Több mint 160 esztendővel később érdemes eljátszani a gondolattal, ma hogyan nézne ki ez a lista, mi kerülne fel rá, természetesen szigorúan sport szempontból!
  1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
A sportsajtó ne legyen elfogult, legyen szó akármelyik együttesről vagy sportolóról. A sportújságírás ne keveredhessen a politikával, futball magazinba ne kerülhessen miniszterelnök-interjú. Újságíró bármit megírhasson az eseményekről, ezért atrocitás őt ne érhesse. Sem fizikai, sem lelki.
  1. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
Méltó otthont a magyar futballválogatottnak, mert az felháborító, hogy összes szomszédunknak európai szintű arénája van, míg nálunk több évtizede nem épült új stadion. Az nem kifogás, hogy folyamatban van a Puskás Stadion építése, hiszen mindenki tudja, hogy ez csak népámítás. Miközben Felcsúton látványstadion épül, a volt Népstadionban továbbra is le van zárva a „felső karéj életveszélyes” felkiáltással.
  1. Évenkinti országgyülést Pesten.
A futballt, mint szórakozási formát, ismét visszahozni a köztudatba! Minden esztendőben legalább egyszer népszerűsítő fesztivált tartani a fővárosban, ahová a belépés ingyenes legyen - igényes környezetben, lehetőség szerint a felújított nemzeti arénában. A közönség szórakoztatására a korábban nagy sikerű SZÚR-ok (színész – újságíró rangadók) újból rendezzük meg. Hadd lássuk Szabó Győzőt, Rudolf Pétert, Alföldi Róbertet, Knézy Jenőt, Gundel Takács Gábort és társaikat!
  1. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
A sportágak és sportolók közötti egyenlőtlenségek megszüntetését! Ne számítson egy labdarúgó jobban, mint egy vívó. A központi támogatások szétosztásánál ne csak a focira gondoljunk, osszunk pénzt a többi sportág számára is. A versenysport aránytalanul nagy támogatása helyett több pénzt fektessünk az utánpótlás- és szabadidősportba. Inkább Rióban legyen hárommal kevesebb aranyérmünk, mint 20 év múlva 50 várható átlagéletkorú társadalmunk és 0 olimpiai első helyünk!
  1. Nemzeti őrsereg.
Ne csak a vízilabda-válogatottunk legyen szerethető, a focistáink, kosárlabdázóink, vívóink, birkózóink, sportlövőink is alkossanak igazi csapatot. A válogatott minden sportoló számára szent ügy legyen, a behívó visszamondása szóba se kerülhessen. Válogatott sportolóink mindig a legtöbbet adják ki magukból, harcoljanak és küzdjenek a pályán. A bunda árnyéka még véletlenül se vetülhessen csapatainkra. A címeres mez büszkeséggel töltse el a viselőjét, legyen elismerés, példa az utánpótlás számára!
  1. Közös teherviselés.
Nem csak a sikerekben kell kitartani a csapat mellett, ha vereség a mérkőzés eredménye, akkor is az együttesünk mellett maradunk. Vonatkozik ez elsősorban a sajtóra, akik istenítették a magyar válogatottat, VB-kvalifikációról vizionáltak, majd Amszterdam után egy emberként hergelték az elkeseredett szurkolókat a csapat ellen. A szurkoló azért szurkoló, mert kitart a csapata mellett, ennek mindig így kell működnie, legyen szó vezető sportújságíróról vagy megye hármas ultráról!
  1. Urbéri viszonyok megszüntetése.
A sport mindenkié, nem csak a kiváltságosok szórakozása. Elmúltak már azok az idők, amikor csupán keménykalapos úriemberek vasárnapi elfoglaltsága volt a testedzés. Aki sportolni szeretne, sportolhasson, legfőképp a gyerekek. A grundok elbontása után követeljük a sportinfrastruktúra fejlesztését és ingyenessé tételét. Az edzések, sportolási lehetőségek díjainak csökkentését. Általános iskolás tanulók számára a testedzés minden fajtájának ingyenesnek kell lennie! A sportesemények látogatása elől az összes lehetséges akadályt el kell tüntetni, aki meccsre akar menni, ne kelljen még a tejen is spórolnia a felháborítóan magas jegyárak miatt! Kiemelt módon igaz ez a válogatott találkozókra!
  1. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
Az edzői képzések nevetséges rendszerének megszüntetése, azok centralizálása. Alacsonyabb osztályú csapatok esetén edzői papír ne legyen szükséges, a tulajdonos joga és döntése legyen a tréner kinevezése. A szakvezetők bérének egységesítése, a szövetségi kapitány ugyanannyit keressen, mint a legfiatalabbakat felkészítő tréner. A begyöpösödött, szakmailag elmaradt edzői gárda felfrissítése.
  1. Nemzeti Bank.
A sportfinanszírozás egységesítése, hazai szakemberek alkalmazása. A rablógazdaságot folytató befektetők ellehetetlenítése, ugyanakkor a korrekt, tisztességesen dolgozó üzletemberek támogatása. A sportba ne azért fektessenek az üzletemberek, hogy kiskapukat keresve mossák a pénzüket. A szurkolók minden csapatnál kaphassanak tulajdonjogot, akárcsak a fejlett nyugati országokban. Ne fordulhasson elő többé, hogy klubok szűnhessenek meg, sportolók maradhassanak munkahely nélkül, városok veszíthessék el csapataikat pár gazdag ember önkényes játszadozása miatt.
  1. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
A középszerű légiósok beáramlásának megszüntetése, magyar játékosaink hazacsábítása. Az NB1-ben ne fordulhasson elő, hogy több a külföldi játékos a pályán, mint a magyar. Maximum 3 légiós lehessen egyszerre a pályán a focistáknál - jégkorongozók, kézilabdázók és vízilabdázók esetében ez a szám még kevesebbre csökkenjen. Egyéni sportágakban külföldi vendégjátékosok ne játszhassanak a magyar bajnokságban. Nemzetközi klasszisaink hazacsábítása, természetesen megfelelő körülmények közé. A fiatalok is szívesebben kezdenek el sportolni, ha nap, mint nap a legjobb magyar sportolókat látják játszani a pályákon.
  1. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
A sportba ne szólhasson bele a politika, ahogy a művészetbe se. Ne fordulhasson elő, hogy vezető politikusok irányítják a legnagyobb magyar klubokat, szövetségeket. E feladatokat szakemberek lássák el, akik a sportból jöttek, és a sportban is szándékoznak maradni. A politikának a pályákon sincs helye, legyen szó válogatott találkozóról, vagy egyszerű edzésről. Huszti Szabolcs kapja meg a lehetőséget a visszatérésre, akárcsak Vass Ádám.
  1. Unio.
A sportolók, legyen szó kosarasról, teniszezőről, vagy tekésről, tartsanak össze, és együtt képviseljék a sport értékeit. Együtt mutassanak példát a társadalomnak, a belső ellentétek tűnjenek el, ne legyen semmifajta megkülönböztetés sem. A sport, mint jelenség erősebben legyen jelen Magyarországon, mint eddig bármikor!

A fent felsorolt pontok mind a mai problémákat próbálják orvosolni, segíteni a sportot a régi hagyományaihoz, értékeihez visszatéríteni. Habár manapság divat a stadionépítések ellen tüntetni, és azt kampánycélként felhasználni, tisztázni kell, hogy nem a fejetlen pénzszórást szeretném, ha megvalósítanánk. Magyarországnak igenis szüksége van rendes nemzeti arénára, ugyanakkor ugyanúgy kellenek kórházak, színházak és iskolák. Viszont hiszem, hogy ezeket egymás mellett is meg lehet valósítani, nemcsak egymás helyett! Bizakodva nézek a jövőbe, hogy 20 év múlva már egy sportos magyar társadalom fog szembenézni a világ kihívásaival. Ha ez megvalósul, mi is elégedetten tekinthetünk vissza a tevékenységünkre, akárcsak a 48-as pesti forradalmárok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése