2014. február 23., vasárnap

Дo свидания, Сочи!

Szocsi+Björndalen=Történelem - Fotó: sochi.ru
Befejeződött a XXII. téli olimpia. A Szocsiban, több mint két héten keresztül tartó esemény több szempontból is rekorderré vált. Minden idők legdrágább olimpiájaként még a monumentális, 2008-as nyári játékokat is felülmúlta ráfordított dollárokban. A játékok előtt bizonytalannak tartott biztonsági helyzetet tökéletesen kezelték a rendfenntartó erők, atrocitás nélkül sikerült lebonyolítani a versenyeket. Az eddigi leghosszabb utat tette meg az olimpiai láng a téli játékok történetében, a váltó még a Bajkál-tó fenekére és a világűrbe is eljuttatta a fáklyát. A maximalista Putyin elnök semmit sem bízott a véletlenre, az oroszok fantasztikus téli olimpiát rendeztek.

Sajnos Magyarországon eléggé hiányosan értesültek a rajongók a történésekről, ugyanis a hivatalos közvetítő, a köztévé enyhén szólva is rostálta a versenyszámokat, élő adásokból nagyon kevés volt, az esti összefoglalókkal kellett megelégedniük a téli sportok hazai szerelmeseinek. A kommentátor gárda ismét hozta a formáját, orbitális szakmai tévedésektől hemzsegő közvetítéseik sokáig a riporteriskolák negatív mintapéldányai lesznek. A mostoha körülmények között nem csoda, ha valaki lemaradt egy-egy eseményről, akárcsak jómagam. Következzék most egy kis visszatekintés, mi is történt két hét alatt Szocsiban, milyen is volt valójában ez az esemény?

Az idei téli olimpia nem csak a résztvevő sportolók számában döntött rekordot, a kiosztott medálok tekintetében is éllovassá vált. Új versenyszámok tűntek fel, mint például a műkorcsolya csapatverseny, vagy a biatlonosok vegyesváltója. A több versenyszám maga után vonta a kiemelkedő egyéni teljesítményeket, három sportoló is eljutott 3 aranyéremig, míg 20 versenyző gyűjtött be 2 első helyezést. Az olimpia legeredményesebb sportolója a hazaiak honosított rövidpályás gyorskorcsolyázója, Viktor An lett, míg a legtöbb éremmel a holland gyorskorcsolyázó, Ingee Wust térhetett haza. Nézzük, kik voltak a legjobbak, emlékezzünk vissza a legnagyobb eredményekre, Szocsi hőseire!

Hiába végzett az éremtábla első helyén An, az olimpia legnagyobb hőse mégis egy norvég sportoló lett, Ole Einar Björndalen. A norvégok veterán biatlonosa rögtön aranyéremmel nyitott Szocsiban, miután megnyerte a 10 kilométeres sprintet. Ezzel az arannyal igazi médiaszenzációt robbantott, hiszen megszerezte 12. olimpiai medálját, utolérte az örökrangsorban honfitársát, a legendás sífutót, Björn Daehliet. Ahhoz azonban, hogy hivatalosan is a legjobb legyen, szereznie kellett még egy aranyérmet, mert az örökranglistán az aranyérmek számítanak elsősorban, abból pedig még ”csak” 7 volt neki. Innentől fogva minden más biatlonost elhomályosított egy időre a norvég, csak róla beszéltek az emberek, vele volt tele a sajtó. A nagy felhajtásban nem is sikerült neki elsőre a történelemírás, a nagy rivális Martin Fourcade nyerte az üldözéses futamot. Senki sem esett kétségbe, hiszen ekkor Björndalennek még 4 versenyszáma hátra volt.
A harmadik egyéni futamot is a francia nyerte, a közben félistenné kikiáltott norvég ellőtte magát az egyéni indításos versenyen. A tömegrajtos futamon már Fourcade számított az első számú favoritnak, ám Björndalen is jól tartotta magát az utolsó lövészetig, ahol aztán ismét csúnyán ellőtte az egyéni aranyérem utolsó esélyét. A célig három sportoló csatázott az első helyért, végül mégsem Fourcade nyert, célfotóval a Vancouverben már aranyérmes Emil Hegle Svendsen bizonyult jobbnak. Fourcade-nak maradt az ezüst. Miközben a férfiak versenyei a norvég-francia versenyfutásról szóltak, addig a nőknél egy fehérorosz hölgy tönkreverte a mezőnyt. Darya Domracheva a sprint kivételével az összes egyéni versenyszámban diadalmaskodott, férfiakat megszégyenítő futóteljesítményével 3 aranyéremig repítette magát.

Pár centin múlt Fourcade harmadik aranyérme - Fotó: sochi.ru

Az egyéni futamok után jöhettek a váltóversenyek, először a vegyesváltó. Újabb esély Björndalennek a történelemírásra. A bombaerős norvég váltó nem is okozott csalódást, magabiztosan nyerték a számot. Ole Einar Björndalen ezzel 8. aranyérmét gyűjtötte be 4 ezüstje és 1 bronzérme mellé. Minden idők legjobb téli olimpikonja a férfiváltóban írta volna tovább a történelmet, ám ebben csapattársai megakadályozták, ellőtték a reményeket, az aranyérmet a hazaiak szerezték meg. Björndalen a szezon végén visszavonul. 40 évesen még utoljára megmutatta a fiataloknak, ki a világ valaha élt legjobb biatlonosa. A leggyorsabb futó volt a biatlonosok közül. 40 évesen. Fourcade 25. No comment.
Amíg a férfiaknál Björndalen írta a történelmet, a nők között honfitársa, Marit Björgen tette ugyanezt. A norvég sífutónő 3 aranyérmet gyűjtött Szocsiban, ezzel 10 darabosra bővítve olimpiai éremgyűjteményét. 6 első helyével a téli sportolók között feljött a harmadik helyre két honfitársa mögé, míg a nők között az élre ugrott. A 33 éves sportolónő a záró versenyszámot, a 30 kilométert is megnyerte, honfitársait lehajrázva.
A férfi sífutók közül a svájci Dario Cologna emelkedett ki, két egyéni aranyérmével nagyban hozzájárult a svájciak sikeres szerepléséhez. Az olimpia leghosszabb versenyszámában, 50 kilométeren őrült befutó után hármas orosz siker született, a hazaiak lehajrázták a nagy esélyes norvég Sundbyt, valamint a teljes mezőnyt. Az aranyérmet Alexander Legkov nyakába akasztották, Cologna nem tudott beleszólni a versenybe, miután eltört a léce 1000 méterrel a cél előtt.

50 km után még leülni is szabad - Fotó: sochi.ru

A téli olimpia talán legnépszerűbb sportágában, alpesi síben egyedül Tina Mazénak sikerült dupláznia, ő lesiklásban és óriás-műlesiklásban győzött. A leggyorsabb számban ráadásul holtversenyben, ilyen még nem fordult elő az olimpiák történetében. A férfiaknál Ted Ligety begyűjtötte 2. aranyérmét (Torinó után óriás-műlesiklásban), míg a legnagyobb favorit, Marcel Hirscher csupán ezüstérmes lett műlesiklásban. Az alpesi pályák gyöngyszeme mégis Miklós Edit volt, aki mint tudjuk, a legnagyobb király a 7., 15., 16. és 33. helyezéseivel. A havas sportágak királyai voltak még: Kamil Stoch, aki Simon Ammann bravúrját megismételve, mind normálsáncon, mind nagysáncon diadalmaskodott, továbbá az amerikaiból orosszá váló Vic Wild, aki snowboardban duplázott, valamint Joergen Graabak, aki északi összetettben gyűjtött be két aranyérmet.

Nem csak a havas sportágakban voltak sztárok, kiemelkedő teljesítmények, a jégen versenyző sportolók is kitettek magukért. Legelőször is az olimpia legeredményesebb versenyzője, Viktor An. A 29 esztendős koreai születésű orosz koris már 2006-ban, Torinóban történelmet írt, hiszen három aranyérmet és egy bronzérmet szerzett az olasz városban, akkor még dél-koreai színekben. Az azóta orosszá váló An Szocsiban sem adta alább, ismét 3 aranyat és 1 bronzot gyűjtött be. A félelmetes eredménylistával rendelkező sportoló akár még Björndalenre is veszélyes lehet, ha nem hagyja abba Pjongcsangig.
Legerősebb sportágunkban nekünk nem jött ki a lépés, egyik versenyzőnk sem veszélyeztette Viktor Ant, vagy Seung-Hi Parkot. Így is sikerült a pontszerzés, a kabaréba illő szabályok következtében úgy végzett a magyar váltó 8 indulóból a hatodik helyen, hogy egyetlen egy csapatot sem előzött meg! Egyéni számainkban Heidum Bernadett 9. helye volt a csúcs.

Az olimpia legeredményesebb versenyzője - Fotó: sochi.ru

Miközben a rövidpályás gyorskorcsolya pályán Viktor An terrorizálta a vetélytársakat, a hosszúpályás arénában a hollandok tették ezt - még hatékonyabban. Azt eddig is tudtuk, hogy a hollandok jók gyorskorcsolyában, de hogy így megalázzák a vetélytársakat, talán kevesen gondolták az olimpia előtt. A 30 kiosztott éremből 23-at narancsmezes versenyző nyert meg, a 12 aranyéremből 8 került Hollandiába. A hegemóniát egyedül a cseh Sabliková, két távol-keleti koris és egy lengyel versenyző tudta megdönteni. Négyszer fordult elő, hogy a dobogón csak narancsmelegítős állt! Ebből a diadalmenetből emelkedett ki Ireen Wust, aki 2 aranyéremmel és 3 ezüstéremmel gazdagodott Szocsiban, ezzel 8 darabossá bővítve medálgyűjteményét. Mögötte nem sokkal elmaradva, 7 éremmel rendelkezik már a Szocsiban 2 aranyat és 1 ezüstöt begyűjtő honfitárs, Sven Kramer. Kettejükön kívül Jorien Ter Moors is duplázott.

A gyorsaságra gyúró korcsolyázók után következzenek a szépségre törekvők. A műkorcsolya sem okozott csalódást Szocsiban, a házigazdák nagy örömére 3 aranyérmet is begyűjtött Oroszország válogatottja. Ráadásul Pljuscsenko nélkül, ugyanis a bemelegítésnél megsérülő legenda feladta a versenyt. A nőknél a fiatal Sotnikova letaszította a trónról a vancouveri bajnok dél-koreait, így megszerezte Oroszország első aranyérmét a női egyéni műkorcsolya versenyszámban.

Vannak olyan sportágak, ahol egy ország egyeduralkodó a világon. Ilyen Hollandia a gyorskorcsolyában és ilyen Németország a szánkóban. A németek hagyományaikhoz híven az összes megszerezhető aranyérmet begyűjtötték, esélyt sem adtak a riválisoknak. Négy versenyzőjük is duplázott: Tobias Artl, Natalie Geisenberger, Felix Loch és Tobias Wendl. A németek háziversenye mellett mégis érdemes megemlíteni egy legendát, Armin Zöggelert, aki bronzérmével sorozatban hatodik(!) olimpiáján szerzett érmet. Ezzel Björndalent is lekörözi. Ezt a fantasztikus teljesítményt ráadásul egy olyan sportágban sikerült elérnie, ahol csak egy versenyszámban versenyzett. 6 olimpia, 6 érem, 2 aranyérem, 40 év. Több, mint legenda.
 
Zöggeler és a dobogó: elválaszthatatlanok - Fotó: sochi.ru

Ami szánkóban sikerült a németeknek, az másik sikersportágukban, a bobban nem. Az olimpia sztárjai ugyanis az oroszok voltak. Alexander Zubkov vezetésével mindkét aranyérmet begyűjtötték a házigazdák. Zubkov és Vuevoda történelmi tettet vitt végbe azzal, hogy párosban és négyesben is nyertek.

Curlingben Kanada oktatta a mezőnyt, a juharlevelesek győztek mindkét versenyszámban. Sajnos a síakrobatika kimaradt az életemből, a hiányosságért elnézést kérek.

Végül pedig pár szó az olimpia legnépszerűbb sportágáról, a jégkorongról. A száraz tények: kanadai siker a nőknél és a férfiaknál, akárcsak Vancouverben. A hazaiak nagy csalódására Ovecskinék már a negyeddöntőben kiestek, így sem az aranyérem, sem a kanadai-orosz rangadó nem jött össze.

A csalódást az sem tudja igazán enyhíteni, hogy fantasztikus hajrájával az orosz küldöttség az éremtábla első helyén végzett, 13 aranyérmet és 33 érmet begyűjtve. Természetesen mindkettővel a legjobbak a mezőnyben. Az orosz sport visszakerült az őt megillető helyre, hosszú böjt után ismét megnyerték az éremtáblázatot, sőt eredményeikkel már a történelmi Szovjetunió rekordjait fenyegetik. A második helyen a remeklő norvégok végeztek, Kanadát megelőzve. Az USA-nak maradt a negyedik hely, hiába övék a második legtöbb érem. Az ötödik helyre Hollandia ért oda, úgy hogy 1 érem kivételével az összes medáljukat ugyanabban a sportágban szerezték, gyorskorcsolyában. Azt hiszem, ezt nem kell nagyon magyarázni…

Csupa narancs: már megszoktuk - Fotó: sochi.ru

Szocsi két gyönyörű és felejthetetlen hét után elköszönt, nagy legendákat visszavonultatva, új sztárokat adva a világnak. Én élveztem, remélem te is. Ha nem, hát majd Pjongcsang kárpótol! Már csak 1447 nap…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése