2013. november 15., péntek

Világbajnokság Zürichben




Felér-e Jesper Ratzer a csúcsra?
 
Minden sportág rendelkezik egy eseménnyel, amelyik a legfontosabb az adott szakágban. Ezt az eseményt az összes játékos várja egy éven, két éven vagy négy éven keresztül. Ezek a világbajnokságok. Vannak olyanok, amiket mindenki figyelemmel követ az egész világon. Ilyen a foci VB négyévente és az atlétikai világbajnokság minden második esztendőben. Sajnos a racketlon legnagyobb nemzetközi megmérettetését még nem figyelik minden faluban, ám az ütős sportok királyának rajongói már izgatottan várakoznak, hiszen csütörtökön rajtol a világbajnokság a svájci Zürichben.

Tavaly Stockholmban több új világbajnokot is avattak, a férfi elit első helyét a hazai pályán versenyző Stefan Adamsson szerezte meg, míg a női elit döntőjében a német Nathalie Zeoli diadalmaskodott gumiarm-mal, vagyis aranyponttal. A legnagyobb kérdés, hogy Ők ketten meg tudják-e védeni bajnoki címüket, vagy új uralkodókat avatunk majd. Ugyanakkor nem csak az elit versenyszámaiban osztanak érmeket, más versenyszámokban is hatalmas csatákra számíthatunk.

Összesen 584 játékos, köztük 11 magyar száll versenybe 18 versenyszámban a világbajnoki címekért, csütörtök reggeltől vasárnap estig. A legtöbb induló a férfi C kategóriában lesz, ahol 128-an pályázzák meg az aranyérmet. Négy napon keresztül izzasztják majd egymást a játékosok, reggeltől késő estig, akár hajnalig is, hogy aztán vasárnap estére mindegyik számban világbajnokot ünnepelhessünk.

A legnagyobb várakozással mindenki a férfi elit küzdelmei elé tekint, ahol a legnagyobb kérdés, hogy a dán Jesper Ratzernek sikerül-e feljutnia a világ tetejére, vagy továbbra is egyéni arany nélkül marad a világbajnokságokon. Ratzer világranglista-vezető egyéniben, párosban és vegyes párosban is. Ezen kívül világbajnok párosban Kasper Jonssonnal és vegyes párosban Nathalie Zeolival is. Szinte az összes nemzetközi versenyt megnyerte már, amit a racketlon világában lehet, egyedül az egyéni VB-arany hiányzik a gyűjteményéből. Idén is ő számít a legnagyobb favoritnak, reális esélye egyedül 2011 világbajnokának, a skót Calum Reidnek, a tavalyi aranyérmes svéd Adamssonnak és a világ csúcsára 2009-ben feljutó osztrák Christoph Krennek lehet megszorongatni a dán szupersztárt.

A férfi elit mezőnyében három magyar induló száll ringbe a helyezésekért, a 10. kiemelt Nándori Levente, a budapesti Czingráber Zoltán, valamint a pingpong-specialista Francia Balázs. Közülük Zoli a tavalyi negyeddöntős, dán pókersztárral, Gus Hansennel játszik, Balázs pedig a fiatal kanadai tehetséggel, Patrick Laplantéval küzd majd meg az első kanyarban, míg Levente kiemeltként a második fordulóban csatlakozik be a küzdelmekbe. Leventének a nyolc közé kerülés óriási bravúr lenne, ehhez az ötödik kiemelt Thorsten Decket kellene megvernie a nyolcaddöntőben. A két másik magyar számára már a második fordulóba kerülés is szép teljesítmény lenne, hiszen Hansen squashjátéka nagyon erős, a kanadai Laplante pedig tavaly világbajnoki címet ünnepelhetett a 21 év alattiak mezőnyében. Mindezek ellenére, bízzunk válogatottjainkban, hogy nagyszerű játékukkal kiharcolják a továbbjutást!

A női elit mezőnyében egyértelműen az első két kiemelt, a címvédő Zeoli és a 2011-es világbajnok cseh Kubanova emelkedik ki. Az aranyérem sorsa is szinte biztosan közöttük fog eldőlni. Én személy szerint kicsit több esélyt adok Kubanovának, de mindenképpen egy végletekig kiélezett meccset fognak játszani, ha találkoznak. Egyetlen magyar indulónk Szegner Orsi sajnos pont az első kiemelt Zeolival találkozik majd az első fordulóban, így számára hihetetlen bravúr lenne a továbbjutás.

Férfi B kategóriában nagyon sűrű a mezőny, 64 versenyző száll versenybe az érmekért, így a leendő győztest is szinte lehetetlen megjósolni. Az észt Ken-Kristjan Toomjoe-t azért kiemelném, mint az egyik legfőbb esélyest. Ő már 2011-ben is fináléba jutott a B kategóriában, ám akkor forrófejűsége miatt elbukta az aranyérmet. Most viszont már sokkal higgadtabb és tapasztaltabb, valamint nem mellesleg, négyszeres junior világbajnok. Egyetlen magyar nevezőnk, Janzer György 5. kiemelt, így reális esélye lehet akár a legjobb nyolc közé is bekerülni. Ha ezt sikerülne véghezvinnie Gyurinak, óriási eredményt érne el!

A legnagyobb mezőny, ahogy már megszokhattuk, a férfi C kategóriában jött össze, még korlátozni is kellett a résztvevők számát, mert különben lehetetlen lett volna négy nap alatt lebonyolítani a VB-t. Itt három honfitársunk képviseli a magyar racketlont. Közülük Néveri Péter 4. kiemeltként vághat neki a küzdelmeknek, reméljük a lehető legtöbb meccset tudja majd megnyerni, és akár a negyeddöntőig is elverekedi magát! Hamsik Gábor és a sokszoros magyar tollaslabdabajnok Németh András kiemelés nélkül indulnak, ám így is van esélyük mérkőzéseket nyerni. András biztosan nem fog tollasmeccset veszíteni, sőt talán pontot sem… A végső győztest ebben a kategóriában tényleg lehetetlen megtippelni, éppen ezért nem is vállalkozom rá…

Férfi D és a First Timer (E) versenyszámokban is 64-64 nevező van, legtöbben ranglista nélküliek. A legizgalmasabb és legszorosabb mérkőzések szinte biztosan ezekben a kategóriákban várhatók.

A női B kategória 32 indulóval rajtol el, köztük egy magyarral, Kocsis Ildikóval. Itt ismét nehéz jósolni, talán a második kiemelt török versenyző tűnik a legesélyesebbnek. Ildikó egy dán játékossal találkozik az első körben, ha őt meg tudja verni, valószínűleg a hetedik kiemelt svájci hölggyel találkozik majd.

A szeniorok 45 év feletti kategóriájában a német Joachim Gersdorf lett az első kiemelt, miután a világranglista vezető Sákovics Péter úgy döntött, hogy csak az 50 év felettiek között indul. A múlt évi bajnok sincs a nevezettek között, így már többesélyessé válik a versengés a dobogóért, ahová véleményem szerint Jack Broe Larsen, Joachim Gersdorf, Patrik Wartia vagy Volker Sach kerülhet fel. Itt meg kell jegyeznem, hogy Larsen és Gersdorf előreláthatóan már az elődöntő előtt találkozni fog egymással, így csak egyikük juthat el a legjobb négyig.

A szenior 50+ az a versenyszám, amelyik a magyar racketlon számára a legkedvesebb, hisz az első kiemelt, és ezzel együtt a világbajnoki cím legnagyobb esélyese a szombathelyi Sákovics Péter. Péter címvédőként érkezik Zürichbe, és hacsak nem sérül le, vagy nem történik valami rendkívüli esemény, reményeink szerint világbajnokként is fog hazatérni. Egyedül a német Gersdorfnak lehet esélye megszorongatni Pétert, aki még szeptemberben Bécsben verte meg a magyar bajnokot.

Az 55+ és a 60+ mezőnye számomra teljesen ismeretlen, így jóslásokba sem bocsátkoznék. A legidősebbek (65 év felettiek) mezőnyében viszont a svéd Eklundh számít a legfőbb esélyesnek.

A 45 év feletti nők mezőnyében is van magyar induló, ugyanis Kocsis Ildikónak ez a másik száma a VB-n a női B kategória mellett. Az első körben a hazai pálya előnyét élvező Isabella Rohrerrel fog csatázni. Egy győzelem után pedig a negyedik kiemelt Gabriela Zeoli ellen bizonyíthat Ildikó. A világbajnoki cím tippem szerint az első két kiemelt, az angol és a svéd versenyző között fog eldőlni.

A szeniorok után most következzenek a juniorok. A legfiatalabb, 13 év alatti versenyzők nyolcas táblán küzdenek majd egymással. A második kiemelt magyar zászló alatt versenyzik, ugyanis az ifjú titánról, Francia Botondról van szó. Az első fordulóban egy ranglista nélküli svájci fiatallal találkozik Botond, majd egy esetleges győzelemmel már az elődöntőben lehet. A legnagyobb esélyes azonban nem ő, hanem a svájci Tinko Schnegg, akivel csak a döntőben vagy a bronzmeccsen futhat össze Botond. Reméljük, összejön ez a meccs, és rámcáfolhat Botond, miután legyőzte a svájcit!

A 16 év alattiak mezőnyében is indul az ifjú magyar tehetség, ám itt nincs túl szerencsés sorsolása, rögtön az első fordulóban a második kiemelt Alistair Pradest sodorta az útjába a sors. Ennek a meccsnek a megnyeréséhez egyértelműen bravúr kéne, hiszen Prades a világbajnoki cím legnagyobb esélyese a dán Mikkel Bodzioch mellett.

A juniorok királykategóriájában, a 21 év alattiak fiúknál, talán minden idők legerősebb mezőnye jött össze: itt van a világranglista éllovas cseh Matej Dohnal, a tavalyi férfi B világbajnoka, Joshi Zeoli, a dán szupertehetség, Mikkel Bodzioch, a többszörös észt világbajnok Ken-Kristjan Toomjoe, valamint az osztrák különítmény - Hans Sherpa, Alexander Barbunopulos, Georg Stoisser, Kris Krawcewicz és természetesen a második kiemelt Lukas Trojan (mind világbajnokok). És akiket még meg sem említettem: a belga Bleeckere, az izraeli Arnon és a többi fantasztikus tehetség. A világbajnok személye szinte megjósolhatatlannak tűnik, én azonban mégis vállalkoznék rá, és az észt Toomjoe-re tenném a voksomat.

A lányok junior mezőnye szűk, mindössze 4-4 induló van U16-ban és U21-ben. A 21 év alattiaknál lehet hatalmas a döntő, ugyanis indul a többszörös világbajnok osztrák Christine Seehofer, valamint a német klasszis, Sarina Leibig is. Kettejük között nem tudok dönteni, ki fog nyerni, de biztosan óriási összecsapás lesz az övék!

A versenyszámok esélylatolgatásával végeztünk, mind a 18 kategóriáról szó esett. Mint láthattuk, sok nemzet még több játékosa fog pályára lépni csütörtök és vasárnap között Zürichben. Minden érdeklődő megtalálhatja a számára legérdekesebb összecsapásokat, versenyszámokat. Aki pedig nem olyan szerencsés, hogy jelen legyen a helyszínen, itthonról is követheti az eseményeket, ugyanis a http://www.resultreporter.com/node/182745/draws/list webcímen az összes versenyszám eredményei megtalálhatók. Az elit mérkőzések pedig élő, internetes közvetítésben jelennek majd meg!

Mindenkinek jó szurkolást, izgalmas mérkőzéseket kívánok, hajrá magyarok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése