2013. december 1., vasárnap

A befejezetlen történet


Versenyfutás az idővel - 15 km 34 perc alatt

Budapest sok meglepetést tartogat a gyanútlan vidékiek számára. A pályaudvaron lehetetlen BKV-jegyet kapni, agresszív emberek aktívan kínálgatják a vonaljegyeiket akciós áron a bejárat előtt… A metró nem jár, azt még a pestiek sem tudják, hogy miért. Helyette vannak viszont metrópótló-buszok dugig tömve japán turistákkal és szitkozódó német idegenvezetőkkel. Egyszer csak megszólít egy öreg néni, hogy most akkor jó buszra szállt-e, merthogy elindult visszafelé a járat a Kossuth-térről. Erre azt mondom: remélem, mert pécsi vagyok!

A HÉV legalább gyorsabban közlekedik, igaz mellette késik is. Az út legegyszerűbb része a Csillaghegy megálló és a Római Teniszakadémia közötti táv, az csak rajtam múlik, hogy végigsétálom-e.

Végül, kis késéssel ugyan, de megérkezem a racketlon torna helyszínére, ahol Wild György már türelmetlenül várja, hogy visszavághasson a múlt évi vereségért. Rajtam nem múlik, felőlem egyből kezdhetünk. Ugyan a tollas közben vannak kisebb problémák, úgymint a gumilabdával vagy az extrém lassú tollabdával játsszunk-e, vagy a félidő tájékán három teljes tollát elvesztő labda érdekes röppályája, a meccset azonban sikeresen befejezzük, azonban a tenisz alatt a húrom elszakad. Gyuri azért megpendíti az irányított sorsolás lehetőségét, miután kiderül, hogy csak nekünk és a Hamsik Gábor - Néveri Péter párosnak kellett első fordulót játszania. Miután Gábor elveszíti a mérkőzését, összejön a Wild - Hamsik örökrangadó, én pedig Varga Péter ellen készülhetek a negyeddöntőben.

Pihenésre ugyan nincs még szükségem, azért egy kakaós csigát benyomok, valamint körülnézek a komplexumban. A Római Teniszakadémia centerpályája lett berendezve központnak, három pingpongasztal, két tollaspálya és egy kifogástalan minőségű salakos teniszpálya áll a rendelkezésünkre, aminek akkor a kifutója, hogy rendszeresen arra gyanakszom, hogy ellenfelem majdnem a T-vonalról akar szerválni.

A torna résztvevői két kategóriában versenyeznek, B-ben a rutinosabbak, C-ben a fiatalabbak és a kezdők. A nevezettek listája rendkívül vegyes, vannak új arcok, visszatérő régi motorosok, valamint nemzetközi nagymenők is. Ami a legfontosabb, a legfiatalabb generáció is képviselteti magát, így köztük van Francia Botond is, a friss VB-negyedik helyezett játékos.

A negyeddöntőben Varga Péter ellen jól megy a pingpong és a tollas is, a squasht ugyan elveszítem, de így is ott vagyok a legjobb négy között. Az elődöntőbe csak én tudom magam nem kiemeltként beverekedni, ugyanis az 1. kiemelt Kaszás László nagy csatában Virágh Andrást búcsúztatja, a harmadik helyen rangsorolt Lukács Péter a váci Néveri Pétert veri meg, míg a 2. kiemelt Kardos Péter mindössze egy pont különbséggel ejti ki Legény Ádámot.

Jöhettek az elődöntők két kemény mérkőzéssel. Ellenfelem, Kardos Péter személyében szembe találtam magam rémálmommal, a hosszú szemcsével. Amikor a hóhért akasztják effektus… A pingpong el is megy, a tollaspályán sem tudok nagy arányban nyerni, míg a saját bevallása szerint teniszes (Gábor szerint squashos) Péter ellen fallabdában is kikapok. Teniszre kilenc pont hátránnyal mehetek fel a salakra. Lélekben már itt majdnem feladtam a döntőbe jutást, a 11-9-es térfélcserénél már gyakorlatban is. Végső elkeseredésemben az utolsó fegyveremhez nyúlok, az emelgetéshez… Emberemre találtam! Két éves racketlon pályafutásom alatt már több ellenfél ellen kellett alkalmaznom ezt az élvezetromboló időmérget, ám eddig egyikük sem volt ilyen higgadt és kitartó, mint Péter. Ennek a ténynek az eredményei a több, mint 100 ütéses labdamenetek és öt percnél is tovább tartó poénok lettek.

A közben befejezett másik elődöntő játékosai a zöld elválasztó hálón keresztül kémlelik az események alakulását. Kínkeservek árán sikerül eljutnom 20-11-ig, egy darab meccslabdám van. Ám ekkor már a harmadik reflektor is kialszik, ekkor még nem sejtettük miért… A meccslabda ismét maratoni hosszúságúra sikerül, végül az én kétkezes fonákom köt ki a hálóban, így 20-12 lesz, és Péternek van labdája a döntőhöz. Az izgalmak a tetőfokára hágnak, tapintható a feszültség a levegőben, amikor elindítja a szervamozdulatot Péter. Ismét a biztonságra megyünk, semmi meggondolatlan mozdulat, és már jó egy perce játsszuk a labdamenetet, amikor valaki közbeordít: abba kell hagyni, mert mindjárt összedől a sátor!

Mi mást tudunk tenni, mint lehúzzuk a pályát, összepakolunk, és elhagyjuk a süllyedő hajót. Kint már gyülekezik a többi racketlonos is, valamint a szomszéd sátorból menekülő közel száz Play and Stay-es gyerek és felnőtt. Egyelőre még csak annyit lehet tudni, hogy áramszünet miatt állt le a levegőbefúvás, így a külső légnyomás szépen lassan összenyomja a sátrakat. Ám az áramszünet miatt a világítás is elmegy, így a földalatti klubhelység valamint a squashpályák is sötétségbe borulnak. Egy néni mellettem rohan el gyertyáért, míg az áramszerelők zsémbesen dörmögik, hogy ebből egyhamar nem lesz áram.

Mi lesz most, vetődik fel jogosan mindenkiben a kérdés. A miniteniszesek gyorsan megtalálják a megoldást, kisbuszokkal átszállítanak mindenkit a Marczibányi téri teniszcentrumba, ott fogják befejezni a versenyt. Sajnos, nekünk nem csak teniszpálya kell, hanem még három másik is, így nincs ilyen egyszerű dolgunk. Be nem fejezett elődöntőnk egy vagy két pontjának kimenetele úgy néz ki, örökre rejtély marad… Ellenfelem úgy dönt, nem várja meg amíg újból felfújják a sátrat, így inkább feladja a meccset, és hazamegy.

Viszont kupából és érmekből csak egy-egy van mindkét kategóriának, így valahogy el kell dönteni a helyezéseket. Felvetődik a kő-papír-olló lehetősége is, végül aztán salamoni döntés születik, két első és két harmadik helyezett lesz B- és C-kategóriában is. A kupát én vihetem haza, mert pécsi vagyok, Kaszás László újat fog kapni, míg a bronzérmeseknek szintén meg kell osztozniuk az egy darab érmen… Szerintem a legigazságosabb a három első helyezett lett volna, hiszen mi nem tudtuk befejezni az elődöntőnket, ám Péter visszalépése miatt ő csak harmadik lehet.

A rögtönzött díjkiosztó után egy rövid megbeszélés következik a magyar racketlon jelenéről és jövőjéről, telefonfénynél, ugyanis az aggregátor is behal… A torna így elég sajátságos módon ér véget (teljes sötétéség), erre azt hiszem elég kevesen számítottak. Öt óra után négy perccel hagyjuk el az épületet, a vonatom háromnegyedkor indul a Keletiből. Tróznai Zsófi felajánlja, hogy elvisz, azt viszont nem garantálja, hogy oda is érünk.

17:05 – Indulás a Római Teniszakadémiáról
17:21 – Sávszűkítés miatt negyedszerre jutunk csak át valamelyik budai kereszteződésen
17:31 – Clark Ádám tér
17:39 – Kiszállok az autóból a Baross tér déli oldalán
17:41 – ”Két perc múlva indul a vonatom” felkiáltással az egyik jegypénztárhoz kerülök
17:42 – A helyjegy a zsebemben, irány az egyik legtávolabbi, 11-es vágány
17:43 – Sprintelve még pont elérem a már felszálló kalauzt, fent vagyok
17:43 – A pécsi IC menetrend szerint elindul

Utóirat
Ha valaki háromnegyed öt előtt néhány perccel egy piros Wilson-táskás őrültet látott rohangálni a Baross téren vagy a Keleti Pályaudvaron, nagy valószínűséggel én voltam az!

2 megjegyzés: