Csata előtt

Vihar előtti csend

Péntek délben, Mindenszentek napján a temetőből hazafelé tartva csak kihalt utcákkal találkozik a járókelő. Emberek nincsenek a szabadban, mindenki vagy otthon pihen, vagy a temetőben koszorúzik. Összesen egy kutyát sétáltató bácsival találkozunk a Perintparti sétányon.

A csöndet labdapattogás szakítja félbe. Nem teniszlabda, bár az is lehetne, hanem focilabda. A Hali-pályán edzés van. Természetesen az ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, egyből felülünk a teljesen üres lelátóra. A focisták persze egyből észrevesznek minket, hiszen egyedül vagyunk nézők a 8000-es stadionban. Enyhén meglepődve néznek ki a két fekete kabátos személyre, akik beülnek a főlelátó kellős közepére. Pont nemrég olvastam arról, hogy a hetvenes-nyolcvanas években még akár 2000-3000 néző is kilátogatott egy szimpla edzésre. Persze, ne felejtsük, azok a Fradi vagy Újpest tréningjei voltak, nem a Haladásé… Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a legutóbbi fordulóban a legtöbb nézőt a Haladás - Diősgyőr bajnoki vonzotta! November elsején, Mindenszentek napján az élvonalbeli Szombathelyi Haladás VSE hétvégi bajnoki mérkőzése előtti, utolsó edzésén a nézőszám 2, azaz kettő ember…

Sebaj, így legalább mindent lehet hallani, amit a focisták mondanak egymásnak a pályán. Egymás elleni játék van, két tizenegy fős csapat küzd egymással a lekicsinyített területen. A sárgák és a narancssárgák. Tizenöt percnyi megfigyelésünk alatt összesen két gól esik, az elsőt a narancssárgák szerzik egy tökéletesen kidolgozott akció után, a második a citromsárgák egyik középpályásának jutalma egy távoli bomba után.

Sajnos, több találatot nem láthatunk, mert vége az edzésnek, következik a nyújtás. A levezető gyakorlat abból áll, hogy körbeállnak a játékosok, és hajolgatnak meg nyújtanak egy kicsit. Semmi extra. A gyakorlat alatt az egyik ifjú titán folyamatosan engem figyel, talán abban reménykedik, hogy a Real Madrid megfigyelője vagyok… Úgy tűnik, mintha az én új kabátom jobban érdekelné, mint a belső-combizom nyújtása.

Vége a levezetésnek, jöhet a közös kapucipelés. A focisták körbeállják a már kissé lerobbant állapotban lévő tákolmányt, majd egyszerre felemelik, és kisétálnak vele a kispadok felé. A rutinosabb játékosok csak fél kézzel fogják – inkább csak támasztják – a kaput, a zöldfülű fiatalok viszont még két kézzel, lelkesen markolják a vaskapufákat. Amint az oldalvonalhoz érnek tíz focista kiválik a csoportból Halmosi vezetésével, és elindulnak az öltözőbe. A többiek még szépen befordulnak a két kispad közötti szűk helyen, és lerakják a kaput. Ők is elindulnak az öltözőbe.

Egy perc múlva összesen hét ember marad a gyepen. A három kapus meg a kapusedző, ők még egy tíz percet gyakorolnak. Egy citromsárga mezes, akit nem sikerült felismernem, ő valószínűleg büntetésből marad kint rugdosni a kapusoknak, valamint két játékos, akik a pálya napos sarkát veszik célba, és lefeküdnek napozni. Tíz perc múlva már csak a két kapus gyakorol, egymásnak ívelgetik a labdát úgy ötven méterről, viszont nemsokára ők is megunják, miután odakiált a kapusedző, hogy „Danikám bemehettek!”

A további fejleményeket már nem várjuk meg, elhagyjuk a stadiont a hátsó kijáraton. Mielőtt kimennénk a rozsdás kiskapun, még vetek egy pillantást az éjfekete Porschéra, ami az öltöző bejárata mellett parkol. Valószínűsíthetően nem a kapusedzőé…