Új éra

Stan the Man - Fotó: rolandgarros.com

Őszintén bevallom, amikor eldöntöttem, hogy a Roland Garros döntője után cikket fogok írni, biztos voltam benne, hogy a főszereplő Novak Djokovic lesz. Ugyan még csak a negyeddöntőkön voltunk túl, a szerb sikere számomra megkérdőjelezhetetlen volt. Szerintem nem voltam egyedül. Ennek ellenére, mint tudjuk, a versenyt nem a világelső nyerte...

Régóta követem a nemzetközi teniszvilág eseményeit. Egy olyan korban nőttem fel, amikor a fehér sportot két korszakos világsztár, Roger Federer és Rafael Nadal uralta. Abban az évben kezdtem el teniszezni, amikor a svájci játékos első Grand Slam trófeáját nyerte (2003), és mindössze néhány nappal korábban sikerült első diákolimpiai érmemet begyűjtenem, mint a spanyolnak első Garros sikerét (2005). Az elkövetkezendő esztendőkben ez a két játékos dominált a teniszvilágban, minden kisgyerek számára ők voltak a követendő példaképek. Én Federer-rajongó lettem.

A történelmi időszakot olyan összecsapások jellemezték mint a 2007-es és a 2008-as wimbledoni finálé, vagy a párizsi döntők. Felejthetetlen találkozók a mai napig. Valahányszor visszanézem 2008 Wimbledonjának negyedik szett tie-break-jét, borsódzik a hátam... Először a 2008-as Australian Openen sikerült más játékosnak belepiszkítani a félelmetes hegemóniába. A tettest Novak Djokovicnak hívták.

Egy oka volt csupán, hogy a leírt korszak nem lett örökre a tenisztörténelem legnagyobbja. Egyik játékosnak sem sikerült a klasszikus, egy naptári évben begyűjtött Grand Slam. Ugyanakkor mindketten eljutottak e rekord karrier-változatáig. A salakkirály Nadal 2015-re 9 Roland Garros sikerrel fordult, míg a fű koronázott királya, Federer 7 wimbledoni elsőséggel.

A nagy duó hegemóniája azonban lassan leáldozni kezdett. Miközben én felnőttem, ők megöregedtek. Fájdalmas leírni... A hatalmi és uralmi űrbe új játékosok törtek be, elsősorban Djokovic és Murray. Azonban a két nagy klasszisát jelzi, hogy a hátráltató körülmények ellenére (pl. Nadal sérülései) sem sikerült őket megtörni, nem csúsztak hátra nagyon a világranglistán. Továbbra is féltek tőlük a többiek, igaz már nem voltak "legyőzhetetlenek".

Kisebb tornákon még győzni tudtak, ám a Grand Slamek már inkább a szerb kezébe kerültek. A feltörekvő fiatal játékosok is meg-megvillantak, ám az igazi áttörést egyikük sem tudta elérni. A nagy négyesen kívül egyedül két "vén róka", Wawrinka és Cilic tudott győzni a legnagyobb tornák egyikén legalább egyszer. 2015 előtt már lehetett érezni: fordulóponthoz érkezünk.

Az Australian Open ismét Djokovichoz került, a világelső félelmetes játéka pedig odáig vezetett, hogy 10 év után először nem Rafael Nadalnak hívták a párizsi torna legfőbb esélyesét... Ez már önmagában komoly tőrdöfés volt a Federer-Nadalon felnövő nemzedéknek. Hát még, ami ezután következett...

A Roland Garros negyeddöntőiben először Federer vérzett el Wawrinkával szemben sima három játszmában, majd a Djokovic-Nadal mérkőzés következett. A négy közé jutásért. 12 évnyi teniszezés és tenisznézés után életemben először jutottam odáig, hogy egy meccsen a spanyolnak szurkoljak. Ő lett számomra a végső bástya, gyerekkorom Nándorfehérvárja, az utolsó szalmaszál, hogy a világ, amiben felnőttem, nincs pusztulásra ítélve.

Az eredményt tudjuk. Egy szettnyi küzdelem után szélvészként söpört végig Nadalon a világelső. Még játszmát sem veszített. Az ellen a játékos ellen, aki életében összesen 1(!) vereséget szenvedett korábban a párizsi salakon 10 esztendő alatt...

Ezzel a találkozóval egy korszak zárult le. Végérvényesen. A Federer-Nadal dominancia a múlté. A teniszükkel, játékstílusukkal együtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy többet nem fognak tornát nyerni, de a fordulópont megtörtént, erről nem lehet vita.

Annak az oka pedig, hogy ez a cikk végül mégsem rezignált hangnemben fejeződik be, éppen pont egy svájci. Ugyanis Stan(islas) Wawrinka csodát tett. Erre más szó nincs. A bombaformában teniszező, Grand Slam győztesekkel játszadozó (Murray) szerb hiába nyerte meg ellene az első játszmát a fináléban, fordítani tudott, és párostársa után a második játékos lett, aki Nadal felnőtt pályafutása alatt Párizsban győzni tudott.

Kicsit úgy érzem magam, mint ahogy Horthy érezhette magát, amikor kijelentette, ő minden szélsőségesbe bele fog lövetni, csak a szélsőjobba ezt fájó szívvel, a vörösökbe örömmel teszi... Számomra tragédia, hogy ez a korszak végetért. De mégiscsak öröm, hogy az új idők első tanúja egy svájci, nem egy szerb... Az új éra ugyanis elkezdődött.