Ahogyan megszoktuk - bajnok az L. K. Bulls

Elitalakulat - Fotó: Kováts Donát

Van abban valami báj, ha egy rendezvényt sehogyan sem lehet lebonyolítani úgy, ahogy azt a rendezők eredetileg eltervezték. Van abban valami báj, amikor a sorozatos bakik, balhék és szerencsétlen közjátékok hatására a végén már mindenki csak nevet az egészen. Van abban valami báj, ha az ember menetrendszerű késését már megszokásból írja be a tanár a meccs után. Van abban valami báj, amikor az aktuális mérkőzés után videó bíró segítségével vitatjuk meg a bírói döntés jogosságát. Volt valami báj ebben a focibajnokságban.

Az egész eseményt kéthetesre, maximum háromhetesre terveztük. Hat lett belőle. Mentségünkre szóljon, hogy egy őszi szünet is közbeékelődött. A dél-dunántúli régió legelitebb gimnáziumának legelitebb focistái négy csoportban mérették meg magukat. A sorsoláson sajnos személyesen még nem tudtam jelen lenni, így az esetleges manipulációkról biztos adatokkal nem szolgálhatok. A tények csak annyit mutatnak, hogy sikerült összehozni egy bombaerős halálcsoportot (D), egy kiegyenlített kvartettet (A) és két másikat, ahol már a legelején tudni lehetett, melyik két csapat lép tovább.

Amennyiben egy átlagos, mindennapi, sportszerű versenysorozatról szeretnél olvasni, azt ajánlom, azonnal zárd be ezt az ablakot. Ha viszont híve vagy a harcias, utolsó vérig tartó küzdelemnek, a manipulációnak, csalásnak, csibészkedésnek, bírói cselszövéseknek és nem mellesleg a taníthatatlan grundfocinak, akkor itt a helyed. Induljon a kaland!

A piszkos hármas

Amikor legelőször megláttam a csoportok sorsolásait, egyből megakadt a szemem az A jelű kvartetten. Két régi ismerőst fedeztem fel. Egyikük a sokak szerint (szerintem teljesen alaptalanul) erős sajtós hátszéllel megvádolt Kádáristák voltak, míg másikuk örök riválisaik, inkább már ellenségeik, a Dikinderből Színészirtókká vedlő tízedik bések. A névváltoztatás okára nem sikerült rájönnöm, arra inkább nem is merek gondolni, hogy esetleg a Kádárista színészlegendára, Kertvéllesy Andrásra utalhat valamilyen módon...

Természetesen nem csak ez a két csapat került a csoportba, nem szabad elfeledkeznünk az újonnan alakuló Pálinka Teamről valamint a Deus ex nevű pofozógépről. Mielőtt bárki részrehajlással vádolna meg, leszögezném, hogy az utolsóként említett csapat szerény mínusz 14-es gólkülönbséggel abszolválta a csoportküzdelmeket. Igaz, még ezzel sem sikerült a legjobbnak lenniük, a B csoportban komoly kihívójuk akadt.

Egyszóval október közepén elindult a küzdelem. Az első gólt Kardos Ábel rúgta a Deus ex hálójába, ezt még négy másik követte. Ezután logikusan a másik két gárda összecsapásáról kéne beszámolnom, de mint hamar kiderült, ebben a bajnokságban semmi sem logikus, sőt minden éppen a józan ésszel valószínűsített pontos ellentéte.

Egy dologban viszont bejött a remélt hatás. A Kádáristák-Színészirtók mérkőzés a hagyományokhoz híven kőkeményre sikerült. Előzményként annyit érdemes tudni, hogy a tavalyi bajnokság negyeddöntőjében éppen a Duli-alakulat ütötte ki a toronymagas esélyesnek kikiáltott elitcsapatot, 0-1-es hátrányból két perc alatt felállva, 4-1-re. Azt a mérkőzést azóta sem értem, mint ahogy sokan mások sem. Mind a mai napig visszhangzik fülemben, hogy "Eltöröm a gerinced, ha nem mész arrébb b.....". Akkor nem lett gerinctörés, csak hatalmas csalódás. Ez azonban nem garantálta, hogy idén nem pótolják be a felek, amit tavaly elszalasztottak.

A mérkőzés természetesen parázs hangulatban kezdődött. A két csapat közti érzelmi viszony körülbelül egy Fradi-Újpestére hasonlít, de minimum egy Lazio-Roma-jéra. Egyszóval gyűlölik egymást. Ahogy azt kell. Kicsit félve néztem a rangadót, nem tudhattam előre, mi történik, ha netán megint nyernek a Színészirtók... Miután 2-1-re vezettek nem sokkal a vége előtt, már elkezdtem óvatosan Csete Soma kapus felé sandítani, biztos ami biztos alapon. Milyen jól tettem! Góliátunkat ezúttal sem kellett félteni. Egy kiugratás után Nagy Richárd iramodott meg, és tört veszélyesen a kapura. Soma azonnal reagált, kirontott kapujából, és tisztázott. Az ellenfél csatára már nem tudott megállni, csúnyán beleszállt Somába. Az eddig is parázs hangulatú meccsnek már csak ez a casus belli hiányzott, hogy elszabaduljon a pokol. Soma erőteljesen számon kérte ellenfele cselekedetét, amiből mi csak annyit láttunk, hogy szegény gyerek reménytelenül próbál hátrálni, majd egy rövid testi kontaktus után majdnem Feri bácsi pincéjében köt ki.

Kádárista tréning - Fotó: Vida Kamilla

Ilyen esetben két dolog fordulhat elő a pályán szélén álldogáló DÖK-elnökkel. Vagy felháborodottan beront a pályára, teljesítve elnöki kötelességeit, esetleg még a bírót is befolyásolja egy (mellesleg jogos) piros lap kiosztására. Vagy győzedelmeskedik az újságírók szenzációhajhász életstílusa, és kivár, miközben nagyban szurkol egy esetleg még nagyobb balhénak. Természetesen közben azt üvöltözi, hogy hajrá Kádáristák. Csak az ellenfél megtévesztése érdekében, mert ugye a sajtó teljesen pártatlan.

Sajnos az utóbbi történt. Követtem az eseményeket, amelyek kezdtek nyugalmasabb mederbe terelődni. Azért a mellettem álló sérült Színészirtó játékost sem kellett félteni, nem szalasztotta el a vissza nem térő alkalmat egy erősen Kádárista-ellenes beszólásra. Somáéknak már csak ez hiányzott...

Ám tömegverekedés helyett óriási roham következett. A tizenkettedikes csapat teljesen beszorította saját térfelére a tízedikeseket, majd elsült a Csete-bomba. 2-2. A végére még kis odaszólogatás, de összességében béke és nyugalom.

Ezek után nem felejthetjük el megemlíteni a Pálinka Team hősiességét sem. A bicsérdi-pécsi-angol koprodukcióban készülő együttes a torna meglepetéscsapatává válhatott volna, ha nem jön közbe egy kisebb affér. Kerese Andyék egy tipikus angol mérkőzésen, esőben, ívelgetve 0-0-át játszottak a Kádáristákkal, megverték a Deus exet, majd döntetleneztek a Színészirtókkal. Így 5 ponttal zártak, akárcsak Ábelék.

A továbbjutásról döntő meccs egy osztályon belüli (!) csata lett. Deus ex-Színészirtók. Duliéknak hattal kellett nyerniük a csoportelsőséghez, míg döntetlen, vereség esetén kieshettek volna. A mérkőzés 8-2 lett. Bíró nélkül, véletlenszerű játékosokkal és egy lánnyal (!) az ellenfél kapujában. Az eredmény természetesen maga után vonta a többiek jogos haragját. Szabotázs, pofátlan bunda. Csak néhány vélemény a sok közül. Ebben a pillanatban érkezett el a bajnokság abba a szakaszába, amikor az eredmények már közüggyé váltak az iskolában. Mindenki hallatta a hangját az ügyben, még az izolációs politikát folytató testnevelők is.

A szervezőbizottság a kizárás helyett újrajátszást rendelt el. A sors fintoraként a kedd 8. órában lejátszott csatán sem a sajtó (jómagam), sem a két ítéletre váró csapat (Kádáristák, Pálinka Team) képviselői nem vehettek részt, mert szalagavató táncpróbájuk volt. A meccsen Papp Levente képviselte a független szervezőbizottságot. Az eredményt nyilván már ti is kitaláltátok, annak rendje és módja szerint ismét nyertek hattal a Színészirtók, ezzel csoportelsőként kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe. A Pálinka Team veretlenül esett ki, 5 ponttal...

A csoport, ami nem létezett

Miközben az A csoportban öldöklő küzdelem folyt, a B kvartettben béke és nyugalom honolt. Hamar kiderült, hogy a nyers erőt és fizikai fölényt képviselő, nevében is masszív Froschsprung kiemelkedik a mezőnyből. Az már csak később derült ki, hogy egy másik gárda a csoportból különböző okoknál fogva két büntetőre kerül majd később a végső győzelemtől...

Sikerült megtalálni a bajnokság pofozógépét is, a hetedikesek magukra vállalták a nemes feladatot. Gál Tamás két góllal és egy 13 éves gyerekkel vette ki a részét a Froschsprung sima győzelméből, pedig nem is játszott végig, hiszen vezetni ment...

Egy ilyen Gál-bomba elől jobb elugrani - Fotó: Illés Gergő (https://500px.com/illes)

A gólokhoz már a szervezők is hozzászoktak, ám az még minket is meglepetésként ért, amikor élő úthengerünk lökete szó szerint letaglózta a hetedikes kapust. Szegény srác hősiesen viselte a Klicsko-méretű erőbehatást, és kicsit ugyan kóvályogva, de kiült osztálytársnői közé a lelátóra. Mi csak néztünk, miközben tátva maradt a szánk.

A Falábúakra alaposan rájárt a rúd, a Froschsprung-vihar után egy 1-14 (!) következett a Botlábúak ellen. Igen, jól látod, nem elírás, csak egy laza 14-1. Miután nem láttam a meccset, a körülményekről nem tudok nyilatkozni, de az eredmény már önmagában is félelmetes. Az addig észre sem vett kilencedikes alakulatra kezdtünk odafigyelni.

Igaz, nem sokáig. Miután a csoport negyedik tagja, a Cirmos a cica feladta hátralévő meccseit egyik csapattagjuk sérülése miatt. A visszalépés automatikusan 3 pontot juttatott az ellenfeleknek, így a Botlábúaknak is, akik válaszul feladták (!) hátralévő meccsüket a Froschsprung ellen. Még így is továbbjutottak...

Mint a mesében

A C csoportra ránézve egyből megmondta mindenki a két továbbjutót. Egyikük a Surmók lesznek, akik 2 éve már finálét játszottak, most pedig soraikat felfrissítve, Somfai Tamással erősítve készültek a végső győzelemre. Nem is alaptalanul. Első meccsükön annak rendje és módja szerint végezték ki a Lidl gazdaságosnak nevezett, pontok megszerzésben tényleg rendkívül gazdaságosnak bizonyuló nyolcadikos alakulatot.

Emlékszik még erre valaki? 2012. - Fotó: Janus DÖK

Második találkozójuk már nehezebbnek bizonyulhatott volna, ám hamar kiderült, hogy a Surmóknál nem létezik a kegyelem, mint fogalom. Mészáros Mátéék tank módjára gázoltak át a tavalyi ezüstérmesen. Mentségükre szóljon, hogy a rivális legjobbja, a Latinovits után nyugodtan csak színészkirálynak nevezhető Dankó Ricsi hiányzott a pályáról. Nagyon. Örök harcostársa, Dér Dani csak küzdött, ám az ellenállás lehetetlen volt. A csereként szereplő srác (akinek a nevét nem tudjuk, ezért elnézést is kérünk) bizonyítási vágyára nem lehetett panasz, a csúszós, vizes talajon minden percben bemutatott egy esést, becsúszást, esetleg vetődést. Még félidő sem volt, térdéből már folyt a vér. A szellemesen magukat csak Szerényekként nevező alakulat hamar megtört, a Molnár Balázs vezette ellenfél ott törte át a kétségbeesett védelmet, ahol éppen kedve volt. A vége 5-0 lett.

De Schneider Ákosék népes szurkolótábora sem szomorkodhatott, ugyanis másik mérkőzésükön hozták a kötelezőt, a Lidl ellen nem hibáztak, második helyen továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol egy bizonyos L. K. Bulls várt rájuk...

A halálcsoport

Helyben is vagyunk. L. K. Bulls. Akik régebb óta járnak a Janusba, tudják mit jelent ez a név. Egy csapatot, amely sosem kapott ki. Egy csapatot, akik fociztak. Nem vagdalkoztak, falat törtek, ütköztek, könyököltek, szimplán csak fociztak. Játékuk jellemzője volt a labdatartás, a mobilis kapus és a hatalmas technikai fölény. Egyenként is nagyszerű labdarúgók alkották, de közülük is kiemelkedett Kungl Ádám, akiről meg merem kockáztatni, hogy Dibusz Dénes óta a Janus legjobb focistája volt. Egyszóval L. K. Bulls. Tavaly búcsúztak. Veretlenül, verhetetlenül. Komolyabb esélyük a vereségre egyszer sem volt, egyetlen egyszer remegett meg a léc, egy bizonyos Utolsokk FC ellen, tavaly az elődöntőben. Akkor viszont hiába vezetett 1-0-ra az Ács-alakulat, fordítottak Ádámék.

Habár az igazi nagy L. K. Bulls elballagott, idén sem maradtunk ilyen nevű csapat nélkül. Egy gárda, aki tavaly még csak bronzérmes volt, felvette a legendás nevet. Óriási szerencsénkre ezt nem a hetedikesek tették meg... A tavalyi Utolsokk FC, Kovacsics Máté gólkirály vezetésével lépett az örökükbe. Mint később kiderült, nagyon jól tették.

Egyszóval halálcsoport. L. K. Bulls, Beba FC, CABB. A legelső gárdát nem kell bemutatni, másik kettőt is csak a rend kedvéért. A Beba FC tavaly a negyeddöntőig jutott, már akkor is komoly játékerőt képviseltek, idén azonban villantani készültek. Nem is alaptalanul. A Kulcsár-Ritecz-Kiss tengely támadásban nagyon hatékony, míg Győri Árpi a kapuban bebizonyította, hogy Tim Howardnak tényleg lehetnek magyar gyökerei...

A CABB pedig egy 12. A-s brigád Varjú Bendegúzzal megerősítve. Övék a kinézetben is majdnem Tim Howard, a szentlőrinci csodakapus, Ádám Robi, a komlói fenegyerek Kánya Krisztián és Marics Márk is. Természetesen a csapat legjobbja még így is Bendi, akinek védjegye a farmer, de rajta átjutni szökőévenként egyszer lehet csak. Támadásban is kiveszi a részét, de mint az L. K. Bulls ellen is kiderült, általában kihagyja a helyzeteket. Ez a rangadó 3-0-ra végződött, pedig a játék képe alapján a fordított végeredmény is benne lehetett volna a pakliban. A sok kihagyott helyzet viszont megbosszulta magát, győzött a pontosabb csapat.

Ami ezen a meccsen sikerült Ácséknak (aki mellesleg világhírű, még a Trollfoci is foglalkozott vele), az már nem jött össze a Beba ellen. Komoly veszélybe került az L. K. Bulls név legyőzhetetlenségének kultusza. Ritecz Patrik perpetum mobile-ként irányította a frontot, Árpi parádézott a kapuban, mint ahogy kollégája, Bertalan Dávid is a másikban. A bajnokság addigi legszínvonalasabb mérkőzésen végül igazságos döntetlen született, így a végső döntés az utolsó találkozóra maradt.

A Beba karmestere - Fotó: Illés Gergő (https://500px.com/illes)

Beba FC- CABB. A bukmékerek szerint tipikus kétesélyes meccs. Ám végül nem lett az. Győzött a Ritecz-alakulat. Ez pedig jelezte, hogy megérkezett az új trónkövetelő. A Beba mostantól már nem az esetleges éremért játszik, nyíltan megcélozza a dobogó legtetejét, nem is alaptalanul.

Amikor elszabadult a pokol

Ha az eddigieket elolvastad, könnyen hiheted, hogy minden gördülékenyen ment a lebonyolítást illetően. Sajnos hatalmasat tévedsz... A meccsek összehozása önmagában is komoly problémákat okozott, erősen kezdett hajazni a tavaly tavaszi bajnokságra, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy akkor minden halasztás után egyre melegebb lett, míg most inkább egyre hidegebb.

A találkozók nagy részét a nagyszünetekben rendeztük, ezzel is kiszolgálva a futballkedvelő közvélemény érdekeit. Ám a kétszer tízperces összecsapások általában bele-bele nyúltak a negyedik órákba, így a tanáriban komoly ellenállás kezdett szerveződni a bajnokság ellen.

A kialakuló feszültség az őszi szünet előtti egyik utolsó napon csúcsosodott ki, amikor az egyik találkozó több mint tíz (!) perccel belenyúlt a szent és sérthetetlen tanórába. A várva várt reakció nem maradt el, a nagyszüneti meccseket határozatlan időre betiltották. A szervezőbizottság komolyan kezelte az ügyet, érdekek közötti kompromisszumra törekedett, ám az élet ismét közbeszólt, a bejelentés másnapján a nagyszünetben mérkőzést rendeztünk.

Az engedélyt én adtam, és vállaltam is érte a felelősséget. A döntést jelentősen megkönnyítette Lehőcz tanár úr, aki bebizonyította, hogy mint mindig a történelemben, a sport és az ifjúság érdeke mindenhol elsőbbséget élvez, még a tanulással szemben is... Végül nem lett nagyobb összetűzés az iskolavezetés és a szervezők között, korrekt módon sikerült megegyeznünk a további meccsek lebonyolításával kapcsolatban, így folytatódhattak a küzdelmek.

Ahol már minden vérre ment

A kieséses szakasz egyből bombameglepetéssel indult. Az egyik legnagyobb esélyes, a Surmók nem tudták áttörni a Beba-falat, így 1-0-ás vereséggel búcsúztak. Természetesen ez élőben korántsem volt ilyen egyszerű, mint leírva. Nagyban megkönnyítette a bebások dolgát, hogy Kulcsár András már az első percben betalált egy távoli lövésből. A kezdeti meglepődést hamar felváltotta az akadályt nem ismerő támadás. A Molnár Balázs vezette támadószekció mindent megtett a gól érdekében, Riteczék a saját kapujuk elé szorultak. Kezdetben senki sem hitte volna, hogy ki tudják húzni a játékidőt, ám ahogy közeledett a sípszó, a játék is durvulni kezdett.

A szokás szerint vizes falevelekkel nehezített talajon össze-vissza csúszkáltak a játékosok, de a fizikai fölényben lévő Surmók ki is használták testi erejüket, Ritecz Patrik rövid idő alatt többször is a betonon találta magát. Ám szerencsére ez nem az El Clásicó, a játékos rendre felpattant, és folytatta a játékot. Az izgalmak hatására Csaba bá már egyenlítő gólt vizionált, végül mégsem lett igaza, akárcsak tavaly az L. K. Bulls ellen, idén is a nyolc között búcsúztak a Surmók. A siker nagyban volt köszönhető Győri Árpinak, aki klasszis kapussá vált néhány perc alatt.

A másik negyeddöntőben szintén kisebb meglepetés történt, a mindenki által ismeretlen Botlábúak magabiztosan ejtették ki a csoportját érdekes körülmények között megnyerő Színészirtókat. Ami tavaly összejött, idén már nem. A elődöntőbe egy újonc alakulat került.

A legtöbbek által várt párosítás sem okozott csalódást. A tizenkettedikes rangadó óriási csatát hozott. Az egyik oldalon a rettenthetetlen Froschsprung, a másikon a legendás Kádáristák. Egy problémával, középpályájuk ura, Kardos Ábel nélkül. Akik gyors és sima bés sikerben bíztak, hamar csalódtak.

Habár megfogyatkozva is, de Andrisék nem adták fel. Felvették a kesztyűt. Egy olyan Kádárista csapatot láthattunk, akik harcolnak, küzdenek az utolsó percig. Ócsai Gergő ciklonként söpört végig egy-egy ellentámadásnál, míg Madár András uralta a mezőnyt. A csapás azonban megérkezett, vezetést szerzett az ellenfél.

Ha hátrányba kerülnek a Kádáristák, két dolog történhet. Vagy őrjöngve ellentámadásokat indítanak, aminek még több bekapott gól lesz a vége (esetleg egy gerinctörés), vagy higgadtan tovább küzdenek. Most az utóbbi történt meg. Nem adták fel a srácok, és nevükhöz méltóan szívósan helytálltak. A hangulatra nem lehetett panasz, a két szurkolótábor egyértelműen elkülönült egymástól. Voltak a Kádárista ultrák és azok, akik utálják a Kádáristákat. Ez a megtiszteltetés csak az igazán nagy csapatoknak adathat meg.

És akkor robbant a bomba. Egy kisodródott helyzetben Ócsai Gergő gondolt egyet, és rászúrta. Bükkösd hőse pedig egyből a Janus hőse lett. Legalábbis a Kádáristák szemében... Az egyenlítő gólra már nem volt válasz, jöhettek a büntetők. Egész pályáról, üres kapura. Az izgalmat már nem lehetett ülve bírni. Mindenki felállt.

Irsik Bence büntetőspecialista. De labdája kipattant a kapufáról. Sajnos ez a hiba nagyon sokba került, mert csapattársai még a kapufa közelébe sem tudták lőni a labdát, nem úgy mint a Froschsprungosok, így akárcsak tavaly, Kádáristák nélkül maradtunk az elődöntőkre.

Dankó Ricsi itt épp a Botláb csapatában - Fotó: Bíró Gergő

Utolsó párosításként a Szerények érkeztek az L. K. Bulls ellen. Meglepő módon döntetleneztek egymással a csapatok, ismét kézzelfogható közelségbe került a verhetetlenség mítoszának ledöntése. Ami azonban az elmúlt két és fél évben senkinek sem sikerült még (talán nem véletlenül), az most Dér Daniéknak sem. A Szerények szerényen távoztak. Kovacsicsék pedig tovább meneteltek.

Szeretjük a botrányokat

Már csak négy mérkőzés volt hátra bajnokságunkból, azonban a java még csak ezután jött. Az L. K. Bulls-Froschsprung elődöntőre egy régi-új sporit vetett be a szervezőbizottság. Mészáros Máté a Surmók tagjaként játékosként már elbúcsúzott, ám bíróként így is sikerült neki főszerepbe kerülni. A kiélezett csata akkor kezdett rossz irányba fordulni, amikor egy kapu előtti tumultus után a labda a Froschsprung hálójába (?) jutott. Természetesen semmit sem láttunk az egészből, bírónk azonban keménykezűen bevállalta gólt, ezzel előnyhöz juttatva Ácsékat.

Itt sikerült áttörni - Fotó: Illés Gergő (https://500px.com/illes)

A válaszra sem kellett sokat várni, szintén egy vitatott eset után egyenlítettek Gál Tamásék. A döntés ismét a büntetőkre maradt volna, ám ekkor érkezett Kovacsicsék specialitása, a gyönyörű csapatmunka. Hihetetlen passzokkal, a semmiből helyzetet csinálva betaláltak. Döbbenet. Lassan kezdtem elhinni, hogy tényleg lehetnek olyan jók, mint az elődök. Mindenesetre bejött a papírforma, mondhatnánk. L. K. Bulls a döntőben.

A bajnokságban nem csak a bírókérdések okoztak problémákat, hanem már a kezdetektől fogva a "vendégjátékosok" is. A csoportmeccseken általános jelenség volt, hogy véletlenszerű csapattagok tűntek fel a semmiből, és álltak be a gárdákba. A jobb esetekben olyanok, akik addig nem is játszottak (esetleg focizni sem tudtak), rosszabb esetekben más csapatok igazolt versenyzői. Ebben a műfajban Dankó Ricsi vitte a prímet, aki három (!) különböző csapatban szerepelt.

Az elődöntőben is felbukkant a pályán, a Botlábúak kezdőjében. Az ellenfél a Beba FC volt. A szakértők szerint Kulcsáréknak simán be kellett volna húzniuk a meccset, ám ez végül nem sikerült. A csata egészen a büntetőpárbajig fajult, ahol aztán hiába talált be elsőként Kiss Gergő, csapattársai rendre hibáztak, míg a kilencedikeseknél csak Dankó hagyta ki (Fair Play díjat neki!). A Botlábúak minden kétséget kizáróan a torna meglepetéscsapatává váltak, és megszerezték a jogot, hogy újonnan bejövő osztályként egyből megpróbálhassák az L. K. Bulls-kultuszt ledönteni.

Örömjáték

Mielőtt azonban elérkeznénk a várva várt fináléhoz, meg kell említenünk a bronzcsatát, amiről sokszor úgy beszélnek a világversenyeken, mint felesleges dologról, a vesztesek alamizsnájáról. Mint mindig, most is bebizonyosodott, hogy mekkora hülyeség ez a feltételezés.

A két szembenálló fél egyértelműen csalódott a döntőbe jutás sikertelensége miatt, ugyanakkor megragadták a lehetőséget a javításra. Ki jobban, ki kevésbé. Az már hamar kiderült, hogy a közönség ismét jól fog szórakozni, a srácok a bajnokság legélvezhetőbb, legviccesebb, legfordulatosabb mérkőzését játszották.

Ám az eredményben ez nem tükröződött, a Ritecz-alakulat hamar dűlőre vitte a dolgot, jelentős előnyt épített ki, a kérdés már csak a pontos végeredmény volt. Ugyanakkor a Froschsprungot sem kellett félteni, küzdöttek rendesen. Gál Tamás például élő úthengerként tarolt a pályán, személyre és csapat-hovatartozásra tekintet nélkül. Csak úgy repkedtek a hihetetlen technikai megoldások és hibák. A végén azt szerettük volna, bárcsak sohase lett volna vége.

A Beba FC megérdemli a dicséretet, az iskola egyik legjobb csapatává nőtték ki magukat. Kulcsár András, Kiss Gergely, Ritecz Patrik és Győri Árpi könnyen megszerezheti jövőre az aranyérmet.

Miután csütörtökön lejátszották a bronzcsatát, már csak egy találkozó maradt hátra. Botlábúak-L. K. Bulls finálé. Egy kérdés maradt. Életben marad-e a legenda, vagy egy újonc együttes oktatja a teljes Janust.

Ezért szeretjük a focit, Ács Gábor oktat - Fotó: Bíró Gergő

A szurkolók hamar felfedezhették, hogy egy régi ismerős, a tavalyi finalista Dankó Ricsi ismét a kezdőben kapott helyet. Az ellenfél beleegyezett, így bekövetkezhetett az, amiről gúnyosan beszéltek az oldalvonal mellett: a Dankó már kétszer kiesett, most megpróbál harmadszor is... A mérkőzés játékvezetője az a Mészáros Máté lett, aki már az egyik elődöntőn jelentős szerepet vállalt ítéleteivel, ekkor még nem sejthette, hogy a döntő után is ő lesz az egyik legfőbb beszédtéma.

A döntők sokszor fulladnak dögunalmas meccsekbe (előző két VB-finálé), ám a Janusban ilyen még sohasem volt, és most sem lett. A két csapat minden idők egyik legjobb mérkőzését tálalta a lelkes közönségnek. Ács Gáborék parádés technikai megoldásokkal rukkoltak elő, míg a Botlábúak kapusuk (erősen hajaz Peter Crouchra) íveléseire és két gyors szélsőjük felfutásaira építettek.

Az első fordulat egy Kovacsics-bombánál érkezett. A labda olyan sebesen vágódott a kapu felé, hogy szabad szemmel lehetetlen volt eldönteni, hogy oldalról vagy a kapus lábai közt jutott a nemlétező hálóba. Mészáros sporttárs nem teketóriázott, gólt ítélt. (Utólag visszanéztük, nem volt gól). A közönség egyből lázadni kezdett, természetesen a Botláb-ultrákkal az élen.

A játék képe továbbra is hullámzó volt, mindkét kapu veszélyben forgott, a két kapus hősiesen védte a hálókat. Azonban érkezett a második fordulat. Dankó Ricsi betalált. (Ezzel eldőlt, hogy nem kap Fair Play-díjat...).

A kezdeti döbbenet után újrakezdte a rohamozást az L. K. Bulls, Pollák Máté óriási helyzeteket puskázott el, míg Kovacsics Máté kapufákkal jelezte, hogy továbbra is a pályán van. A másik oldalt sem kellett félteni, Dankó élete formáját hozta, ezzel folyamatos szívroham-gyanús szituációkat kreálva a szervezőknek. Végül nem született döntés, jöhettek a gyűlölt büntetetők.

Természetesen azt mondanom sem kell, hogy közben már rég becsöngettek, ám ez nem nagyon zavartatta a diákokat, sokan kint maradtak. Elérhető közelségbe került a kultusz ledöntése, csupán egy üres kapuba kellett hozzá betalálni. Ez azonban csupán egy embernek sikerült a hatból, Kovacsics Máténak, aki ezzel méltán lett a döntő (egyben a bajnokság) legnagyobb hőse. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hozzátett tavalyi gólkirályi címéhez egy idei MVP-t.

Kovacsics Máté, az MVP - Fotó: Bíró Gergő

Összességében egy nagyon élvezetes bő egy hónapon vagyunk túl. Legalábbis szerintem. Én ugyan nem játszottam, csak külső megfigyelőként, szervezőként, néha szurkolóként működtem közre, de remélem a focistáknak is tetszett. Tény, hogy voltak kisebb-nagyobb rendezésbeli hibák, ám ezeken változtatni fogunk, és a tavaszi felvonásban már egy továbbfejlesztett bajnokságban játszhattok majd. Egy dolgot levonhatunk a 6 hétből: az L. K. Bulls megérdemelten nyert, továbbra is életben tartva a név legyőzhetetlenségét. Tényleg verhetetlen ez a csapat?

 

További fotók: https://500px.com/jpg_fotoclub
Vecsernyés Márk és Kováts Donát fantasztikus videója: http://vimeo.com/113201402