 |
| Stieber mindent eldöntött - Fotó: 444.hu |
Harminc év sok idő. Rettenetesen
sok. Három évtizednyi várakozás után tegnap késő délután egy ország ismét
bemutatkozhatott a labdarúgás nemzetközi porondján, éles szituációban. A több
millió televíziónéző, valamint a magyar szemszögből értelmezhetetlen stadioni
hangulat érhetően kissé váratlanul érte a főszereplőket.
Így nem is csoda, hogy az osztrák
Alaba fél perc alatt közel került hozzá, hogy Jakovenko nyomdokaiba léphessen,
méghozzá felül is múlhassa őt… A szerencse azonban kisegítette a magyar
válogatottat az első akadálynál, így a harmincegyedik másodperc a mérkőzés
utolsó olyan pillanata maradhatott, amikor az osztrákok reálisan megragadhatták
volna a győzelmet.
Ez a tervük nem sikerülhetett, pláne
miután a második félidőben népmesei fordulatnak is beillő módon az a Szalai
Ádám juttatta vezetéshez a magyar csapatot, aki gyakorlatilag régebb óta várt
gólra, mint a szocialista rendszerek a nemzetközi proletárforradalomra…
A történet folytatása szintén nem
nélkülözött váratlan eseményeket, előbb az osztrákok egyenlítő találatát nem
adták meg szabálytalanság miatt (szűk három percen belül), majd második
sárgával egyik játékosukat is zuhanyozni küldte a bíró.
A történelmi lehetőség így
továbbra is állt a magyar csapat előtt, csupán emberelőnyben kellett túlélni
szűk harminc percet. A feladat annyira jól sikerült, hogy a legkisebb fiúként,
cserepadról beálló Stieber pár percnyi mozgás után rögtön duplázta az előnyt,
kihasználva a kinyíló osztrák védelem hézagait. Innentől több kérdés már nem is
volt, a kétgólos előny bőven biztosította a három pontot, egyben Magyarország
első Európa-bajnoki győzelmét 52 év (!) után.
Nem meglepő, hogy az érzés
teljesen új lehetett a szurkolók számára, sokat elárul, hogy utolsó EB-
szereplésünk (1972 – 2 vereség) idején még a csapat, egyben az egész torna, sőt
a kontinens-viadal történelmének legidősebb pályára lépő játékosa, Király Gábor
sem élt még… Az újonnan megtapasztalt
győzelmi mámort jól jellemzi, hogy a Wesselényi utcánál kialakult spontán
ünneplés miatt órákig nem jártak rendesen a szerelvények a világ
legforgalmasabb villamos-vonalán…
Összességében sok rosszat lehet
mondani erről a magyar csapatról, például teljesen egyértelmű, hogy közelébe
sem ér korábbi idők nemzeti tizenegyeinek. Természetesen nem csak az
Aranycsapatra gondolok itt, még a Mezey-féle brazilverő alakulat is sokkal technikásabb,
élvezetesebb, eredményesebb futballt játszott…
Ugyanakkor egy dolgot mindenképpen
el kell ismerni. A Dárdai-Storck-féle magyar válogatott tud élni a
lehetőségeivel, a körülmények adta esélyeit meg tudja ragadni. Ott van a
felhígított Európa-bajnokságon, ráadásul még győzni is tud középszerű
ellenfelei ellen. Ennyi pedig bőven elég.
Harmincévnyi várakozás után tehát
úgy néz ki, ismét hagyhat nyomot külföldön Magyarország. Ráadásul ezt most ismét
a modern korok háborúit helyettesítő futballban teheti. Ez pedig azt jelenti,
hogy ezerszer nagyobb hatást válthat ki, mint akármelyik magyar olimpiai
bajnok, vagy Belorusz-verő jégkorong-válogatott. Egy olyan csapat őrjítheti meg
az ország nagy részét, és jelenítheti meg a világ legnagyobb médiumainak
címlapjain Magyarországot, amelyik először a magyar futball történetében
egyetlen világsztárral, korszakos egyéniséggel sem rendelkezik. És pontosan ez
az az ok, ami miatt erre egyedül képes lehet!
A lehetőség áll, elérhető és
megvalósítható. Hajrá, magyarok!
