 |
| Tapasztalat van már bőven - Fotó: Szerecz Ferenc |
Őszintén bevallom, nem erre
készültem. A terveimben egy beteljesült álom történetének lefestése szerepelt.
Meg akartam osztani a világgal, vagy legalábbis az olvasóimmal, hogy egy
tollaslabda magyar bajnoki címnek is lehet olyan üzenete, ami erőt adhat másoknak,
akár teljesen laikusoknak is. Ahhoz, hogy ezt leírhassam, egy dolognak kellett
volna megvalósulnia. Madarász Réka és Szikra Csaba vegyespárosának meg kellett
volna vernie Bukoviczki Nikolettát és Krausz Gergelyt a felnőtt magyar
bajnokság döntőjében. Nem sikerült. De úgy érzem, ez a lényegen már nem
változtat.
Minden országnak, minden
sportágnak vannak legendái. Legendák minden szinten, ligában léteznek.
Mindannyiuknak vannak közös jellemzőik. Általában az átlagnál több időt
töltenek el aktívan az adott közösség életében, sikereket érnek el (de nem
feltétlenül a legnagyobbakat), és tetteikkel példát mutatnak az utánuk
következő korosztálynak. A legendák sosem maguk akarnak azzá válni, a közönség,
a sajtó, a sporttársak teszik őket azzá. Legenda Ole Einar Björndalen, Taróczy
Balázs, vagy Király Gábor. És a magyar tollaslabdában ide tartozik már Szikra
Csaba is.
Szikra 1979-ben született, egy
olyan évben, amikor még Kádár János volt a pártfőtitkár, és a világ a
Szovjetunió afganisztáni katonai bevonulására figyelt. Én még meg sem
születtem, amikor ő már felnőtt magyar bajnok volt a Zrínyivel csapatban
(1996), és ezt az évek során még további három aranyérem követte. Sok-sok ezüst
és bronz mellett. Hazai nevelésű játékosként több mint 25 évet húzott le a Honvéd
Zrínyi SE-nél.
Az idei szezonnak már úgy indult
neki, hogy ellenfeleinek majdnem fele akár a saját gyereke is lehetett volna.
Vegyespáros-partnere például egészen biztosan. A riválisok közül egyedül két
játékos volt nála idősebb a mezőnyben. Ugyan egyéniben már nem igazán
versenyzett, viszont férfi párosban és vegyesben rendre érmekkel térhetett haza
a magyar versenyekről, valamint februárban ismét válogatott lett a kazanyi
Európa Bajnokságon. Az év legfontosabb megmérettetésére, az országos bajnokságra
első, illetve második kiemeltként érkezhetett. Talán az utolsó lehetősége állt
előtte, hogy 2009 után végre begyűjtse az ötödik aranyérmet, zsinórban
elveszített finálék után.
Azt valószínűsíteni lehetett,
hogy erre csak vegyespárosban lehet esélye, hiszen a férfi párosok mezőnyében a
Krausz-Szatzker duó évek óta uralja a hazai mezőnyt. Ellenben a másik versenyszámban
papíron sem számított esélytelennek párjával, Madarász Rékával, hiszen a
kétszeres címvédő Sárosi-Krausz páros nem nevezett, ráadásul a legerősebb pécsi
páros is a másik ágra került.
Nem történt meglepetés, Szikráék
bejutottak a vasárnap délutáni fináléba. Ahol a várakozásoknak megfelelően a
már két megnyert döntőn túllévő (férfi egyéni, férfi páros) Krausz Gergely és
az élete első felnőtt OB-döntőjén játszó Bukoviczki Nikoletta várta őket.
A mérkőzés döntő játszmába
torkollott. Ahol végül csupán két pont döntött. A pécsiek javára. Két
esztendővel az elveszített férfi páros döntő után, ismét a Hodos csarnokban,
ismét döntő szettben, ismét 2 ponttal maradt alul Szikra Csaba. Kereszti Zoltán
után ezúttal Madarász Réka oldalán. Az akkori nyertesek egyike is pont Krausz
Gergely volt. A sors megismételte önmagát.
Azonban pár dolgot érdemes még
megemlíteni. A pályán lévők közül a két lány életkora összeadva is kevesebb
volt, mint Szikráé, míg Krausz is több mint 10 évvel később született a
dunavarsányi versenyzőnél. Ennek ellenére csupán két pont választotta el attól,
hogy 20 esztendővel első felnőtt magyar bajnoki címe után megszerezhesse az
ötödiket. Nem sikerült. Győzött a fiatalság.
A fenti két bekezdés helyett egy
sokkal vidámabbat, dicsőségesebbet terveztem írni. Nem így alakult. A mesének
nem lett szép vége, ezúttal elmaradt a csoda.
Azonban egy esetleges
aranyéremnél is többet elárul az a tény, hogy komoly összeget rá mernék arra
tenni, hogy Szikra Csaba holnap délután lent lesz edzésen. 37 évesen, egy két
ponttal elveszített magyar bajnoki döntő másnapján is…
